A korlátozások miatt gyújtottak fel egy holland tesztközpontot

Hollandiai fiatalok egy csoportja felgyújtotta a közép-hollandiai Urk kisváros szabadtéri koronavírus-tesztközpontját, tiltakozásul a szombaton bevezetett kijárási tilalom ellen – írta vasárnap a Dutchnews holland hírportálra hivatkozva az MTI.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a fiatalok a város kikötőjében gyűltek össze szombat este 9-kor – fél órával a kijárási tilalom kezdete után – kövekkel és petárdákkal dobálták a rendőröket, így végül a rohamosztagot vetettek be ellenük a hatóságok. Két embert őrizetbe vettek, és büntetéseket róttak ki a résztvevőkre – olvasható a holland portálon.

Hollandiában a kijárási tilalom első estéjét számos tiltakozás, szabálysértés és garázdaság történt országszerte, a rendőrség beszámolói szerint 25 embert állítottak elő és mintegy 3600 bírságot szabtak ki szabályszegésért. A dél-hollandiai Stein városában is összetűzésbe torkollott egy százfős illegális rendezvény feloszlatása. A holland kormány hosszas megfontolás után döntött arról a múlt héten, hogy bevezeti a kijárási tilalmat este fél 9 és reggel fél 5 között, hogy elkerüljék a vírusmutációk terjedését.

Az országban továbbra is magas, közel ötezer körül van az új fertőzések napi átlaga. Vasárnapi adatok szerint naponta mintegy 80-an haltak bele a fertőzésbe az elmúlt héten, és 2343 fertőzöttet kezelnek kórházakban.

 

Világ tükör | Pannon Hírnök 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek