Pozsony bocsánatot kért a 2013-as szepsi razzia miatt

A kormány szerdán bocsánatot kért a 2013-as szepsi (Moldava nad Bodvou) razzia, pontosabban az állami fegyveres erők beavatkozásának módja, illetve az ezt követő események miatt, amelyek a sértettek kriminalizálásához vezettek.

Elnézést kért a méltánytalanságokért és a szenvedésért is, amelyet az elhúzódó igazságkeresés okozott az áldozatoknak és a családjuknak. A javaslatot Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter és Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter terjesztették a kabinet elé. „Megengedhetetlen, hogy az állam a fegyveres egységek és az igazságügyi hatóságok által az önreflexió helyett az áldozatokat kriminalizálja, és hosszú évekig úgy kezelje őket, mint bűnelkövetőket, miközben az állam a lakosság egy sebezhető és marginalizált csoportján demonstrálta az erejét, amelynek tagjainak csak korlátozott lehetőségei vannak a hatékony védekezésre és a jogaik védelmére” – áll a bocsánatkérésben.

A kormány a bocsánatkérésre úgy tekint, mint elköteleződésére, hogy a jövőben nem követnek el hasonló hibákat.

A kormány bocsánatkérése a romák számára erős, szimbolikus jelentéssel bír.

2013. június 19-én, Szepsiben, a Budulovská utcai roma telepen több mint 60 rendőr razziázott. Hat roma lakos azt vallotta, hogy ok nélkül, brutálisan megverték őket. A razziát a belügyminisztériumi felügyelőség vizsgálta ki, és arra jutott, hogy a rendőrök a törvénnyel összhangban jártak el. Az ügyészség ezt követően vádat emelt az addigi sértettek ellen. Utóbbiak tagadták a bűnösségüket.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete, valamint a Főügyészség állásfoglalása után a Kassai Járási Bíróság az elmúlt hetekben öt vádlottat felmentett. Ezt követően az egyedüli vádlott Irena M. maradt.

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: tasr, parameter.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek