A kormány nem hagyja magára az Electrolux dolgozóit

A kormány kiemelten kezeli a jászberényi Electrolux gyár körül kialakult helyzetet, azonnali segítséget nyújt az elbocsátott dolgozóknak – jelentette ki Varga Mihály Palkovics Lászlóval tartott sajtótájékoztatóján Jászberényben.

A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány munkaerő-közvetítéssel, átképzéssel, az önkormányzattal együttműködve gyors és hatékony segítséget kíván nyújtani az embereknek.

A pénzügyminiszter, valamint az innovációs és technológiai miniszter a kormányülést követően Szabó Tamás jászberényi polgármesterrel és Gönczi Sándorral, az Electrolux vezérigazgatójával egyeztetett az elbocsátandó dolgozók helyzetéről.

Varga Mihály a tárgyalást követően elmondta: a kormány szándéka, hogy valamennyi elbocsátott munkavállaló mielőbb biztos munkahelyhez jusson, ezért minden rendelkezésre álló munkaerő-piaci támogatást biztosítani fog. Mint mondta: a dolgozók újbóli elhelyezkedését a támogatások mellett a Jászság gazdaság ereje is segítheti. Hozzátette: a munkaügyi hivatal már felmérte a helyi vállalatok létszámigényét és lesz lehetőség az elbocsátott dolgozók elhelyezésére.

(Pénzügyminisztérium)


Hasonló cikkek