A kormánypártok nem vesznek részt a rendkívüli parlamenti ülésen

A kormánypártok nem kívánnak részt venni „az ellenzék képmutató színjátékában”, ezért nem lesznek ott az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen

– közölte a Fidesz-frakció pénteken az MTI-vel.

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója arra reagált, hogy a DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP, valamint független képviselők  kezdeményezésére január 3-ára összehívták a rendkívüli parlamenti ülésnapot, amelyen az elmúlt időszakban szerintük történt jogsértésekkel foglalkoznának.

A Fidesz-frakció közleményében úgy fogalmazott: rendkívül képmutató, hogy miután az ellenzéki pártok „meg akarták akadályozni” az Országgyűlés legutóbbi ülését, és ellenzéki politikusok „a Soros-aktivistákkal együtt előre megtervezett erőszakos akciókban, közintézmények elfoglalásban vettek részt“, most erről rendkívüli ülést kezdeményeznek.

Szerintük ebből is látszik, hogy „nem a magyar emberek, hanem csak a balhé és a hatalom érdekli őket“. Azt írták az ellenzékre utalva: „az MTVA-székháznál is színészkedtek és most is színészkednek“, ebben viszont nem vesznek részt a kormánypártok.

Forrás: MTI


Hasonló cikkek