Az ankét nem titkolt célja, hogy díjazza a kiváló orvosokat. Az egyik elismerést a tíz közül most a Csallóközben jól ismert Almási doktornak jutott. Almási megszállott sebész, aki az ortopédián belül, mely az egyik legdinamikusabban fejlődő orvosi szakterület, főleg a nagy ízületek elsődleges és revíziós pótlására szakosodik.
2013-tól, vagyis megnyitása óta vezeti a dunaszerdahelyi kórházban az Orthocentrumot, ami irányítása alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül, és a műtőasztalon sok ismert sportoló is megfordult már. Többen közülük éppen Almási doktorra bízták magukat, aki nemcsak remek sebész, de emberi hozzáállása is kiváló. Irányítása alatt az osztály dinamikusan fejlődik és a nagy klinikákkal is felveszi a versenyt.
Almási József előbb Pozsonyban, majd Győrben dolgozott, több külföldi továbbképzésen vett részt, megszerezte a szakvizsgát és a PhD fokozatot is. Még csak 32 éves volt, amikor a szövetbank területén végzett munkájára világszerte felfigyeltek.
Ma már egész Szlovákia területéről, de külföldről is érkeznek betegek az osztályra, hogy itt nyerjék vissza egészségüket. Kanadából, a dél-afrikai Fokvárosból, Oroszországból és Bécsből való pácienseket is műtöttek már az osztályon.
Almási főorvos jelenleg egy robotikai ortopédiai műtéti eljárás szabadalmazásával finisel és a mesterséges intelligencia kihasználása tartja lázban. Klinikai anatómiát tanít a pozsonyi orvosegyetemen, rendszeresen meghívják a világ minden tájára mini-invazív csípőízületi műtéti eljárások bemutatására és nemzetközi szakmai rendezvényekre is. „Csodálatos együtt öregedni a betegeimmel és az ő endoprotéziseikkel” – mondta.
Kövessen minket: Facebook
Forrás: ma7.sk
Fotó: Svet zdravia