A legviccesebb magyarázkodások a doppingolásra

Egy jobban közeledik az olimpia, ahol mindig nagy szerepet kapnak a doppingvizsgálatok. Vannak olyan sportolók azonban akik nem tudták méltósággal elviselni, hogy lebuktak és nevetséges magyarázkodásba kezdtek.

A legnevetségesebb

Ezen a listán kötelező helye van Tyler Hamiltonnak, aki egyébként a Lance Armstrong által maffia módszerekkel felépített csalásban az egyik fő ember volt, hiszen Armstrong egyik legjobb barátja és fő segítője volt. Hamilton a 2004-es Vuelta alatt bukott le vérátömlesztéssel, majd az athéni olimpián is pozitív mintát produkált. Az amerikai kerékpáros azzal védekezett a doppingellenes szövetségnél, hogy a mintában kimutatott vörösvérsejtek az ikertestvérétől származnak, aki még az anyaméhben felszívódott. Ez a védekezés természetesen nem győzte meg a bíróságot, és két évre eltiltották a kerékpárost, a 22Bet app visszaemlékezése szerint. Hamilton az Armstrong-botrány kirobbanása után beismerte, hogy doppingolt, és visszaadta az athéni aranyérmét.

A belecsempészős ügyek

Az egyik legkedveltebb védekezési forma a lebukás után, a valaki belecsempészte az ételembe, az italomba a szert. Ezzel a módszerrel rengetegen sztársportoló él már, Martina Hingis teniszezőnőnek a narancsléjébe csempésztek bele egy kis kokaint az elmondása szerint. Javier Sotomayor kubai magasugró ennél is továbbment amikor lebukott kokainnal: „Ez az ellenünk folyó háború része, az ellenforradalom bűnözői köreinek machinációja.” Majd maga Fidel Castro kubai elnök vette védelmébe a sportolót.

Dieter Baumann hosszútávfutó egy még jobban továbbfejlesztett történetet talált ki. Baumann az 1992-es olimpián nyerte meg az ötezer méteres futást, majd 8 évvel később fennakadt egy doppingvizsgálaton. Baumann azzal védekezett, hogy valaki izomnövelőt csempészett a fogkrémjébe. Pontosabban így fogalmazatt: „Ez a riválisaim összeesküvése, régi titkosszolgálati STASI-módszerekkel juttattak nagy mennyiségű szteroidot a fogkrémembe.” Természetesen nem vették be ezt a mesét sem az ellenőrök és megbüntették a sportolót.

Egy kevésbé ismert sportoló Ivonne Kraft mountain bike-versenyző Hamiltonhoz hasonlóan az egyediség híve és fel is veheti a versenyt az amerikai kerékpáros ikertestvéres történetével. Az ő eseténél a nagymama volt a hunyó, akinek felrobbant az asztam-inhalátora és ijedtében letüdőzte a szert.

 


Hasonló cikkek