A Liu fivérek a bizonytalan helyzetük miatt döntöttek az országváltás mellett

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang elmondásuk szerint “egyre bizonytalanabbá vált” helyzetük miatt döntöttek az országváltás mellett.

A két sportoló a Nemzeti Sport csütörtöki számában megjelent interjúban beszélt az ügyről, távozásuk fő okaként az edzői stáb változását jelölték meg.

 

 

Liuék többször leültek tárgyalni a szövetséggel 

 

“Amikor megtudtuk, hogy a Magyar Országos Korcsolyázószövetség nem tartja együtt az edzői stábot, aggódni kezdtünk. Egyre bizonytalanabbá vált a helyzetünk, és ennek nem örültünk” – mondta Liu Shaolin Sándor.

Liu Shaoang hozzátette, miután kiderült, nem marad változatlan a stáb, többször leültek tárgyalni a szövetséggel annak érdekében, hogy megtartsák edzőjüket, Csang Csing Linát, ám idővel egyre biztosabbá vált számukra, hogy nem oldódik meg a probléma.

 

A szövetségnek nincs szakmai terve az olimpiai ciklusra

 

Liu Shaolin Sándor megjegyezte, a szövetségnek a mai napig sincs kidolgozott szakmai terve erre az olimpiai ciklusra – nincs szakmai alapon nyugvó hosszú távú edzésterve és versenynaptára -, valamint fájlalják, hogy Dzse Szu Csunnal csak rövid távú szerződést kötött a szervezet, olyat, amely nem tart a következő olimpiáig.

“Megingott a bizalmunk a szövetségben, bizonytalanná vált a jövőnk, okkal vetődött fel bennünk, miként tudjuk így hozni az újabb sikereket, hogyan tervezzünk így Milánóig” – mondta.

 

Még nem tudják, hol folytatják pályafutásukat

 

A testvérpárnak az országváltáshoz ki kell fizetni a szövetséggel kötött szerződés értelmében a szervezet felé fennálló tartozását, Liu Shaoin Sándor elmondta, még nem tudják, hol folytatják pályafutásukat, vagyis nincs olyan ország, amelyik rendezné ezeket a költségeket. Ugyanakkor a bizonytalanság miatt úgy döntöttek öccsével, hogy ha a magyar szövetség ragaszkodik a költségek megfizetéséhez, akkor ők maguk állják.

“Még akkor is, ha nem értünk egyet vele, s ha a rövid pályás gyorskorcsolyázás nemzetközi történetében sincs példa hasonlóra” – tette hozzá.

Liu Shaolin Sándor kijelentette, továbbra is a világ legjobbjai akarnak lenni, ám a kialakult helyzetben úgy érezték, céljaik eléréséhez itthon már nincsenek biztosítva a feltételek. – “Mi mindig a legjobbat akarjuk kihozni magunkból, és úgy láttuk, erre csak akkor van lehetőségünk a jövőben, ha országot váltunk.”

 

Liuék követték Csang Csing Linát

 

Az egyaránt olimpiai, világ- es Európa-bajnok gyorskorcsolyázók augusztusban jelentették be, hogy – követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát – Kínában készülnek az idényre. Az országváltási kérelmükről múlt kedden adott először tájékoztatást az MOKSZ.

A 26 éves Liu Shaolin Sándor a 2018-as, phjongcshangi olimpián a váltóval nyert ötkarikás aranya mellett vb-ken kétszer, Eb-ken pedig hatszor diadalmaskodott. Két évvel fiatalabb öccse, a szintén budapesti születésű Liu Shaoang olimpián két-két arany- és bronzérmet nyert, emellett hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

Forrás: MTI.

A nyitókép illusztráció.

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek