A Love letters nyitja a Centrál Színház évadát

Rendhagyó ötlettel indítja az új évadot a Centrál Színház. A Love letters című felolvasó est-sorozatban a színészek párban olvassák majd fel ezt a különös színművet.

Amely egy férfi és egy nő gyermekkortól a halálig tartó, viszontagságokkal teli kapcsolatát mutatja be a levelezésükön keresztül. Magyarországon először a Centrál Színházban szólal meg a mű a szerző, A. R. Gurney eredeti szándékai szerint: a leveleket minden alkalommal más-más színészpáros olvassa fel, így minden élmény spontán, egyszeri és megismételhetetlen lesz. Október 3-án Básti Juli és Stohl András nyitják az egész éven átívelő sorozatot, amelyben 14 férfi és nő folyamatosan változó párosának előadását élvezheti estéről estére a közönség.

Tavaly a Broadway-n hatalmas sikerrel bemutatott Mi történt Vegasban című darabot novemberben Ujj Mészáros Károly rendezésében, Balsai Mónival, László Zsolttal és Rada Bálinttal a főszerepben láthatja majd a hazai közönség, melyben egy világklasszis író hosszú hallgatás után egy zseniális oknyomozó írásművel jelentkezik. A pályakezdő újságíró azt a feladatot kapja, hogy ellenőrizze a dokumentarista esszében lévő adatokat. A magazin főszerkesztőnője végül nehéz döntés előtt áll, művészet vagy a szigorú tények, József Attilával szólva “Az igazat mond, ne csak a valódit”, mivel a cikkben egyre több tényről derül ki, hogy nem felel meg a valóságnak. Hármuk izgalmas, gondolatébresztő és humoros összecsapását követhetjük nyomon.

Decemberben a nevettetés nagymestere, Neil Simon átiratában, Burt Bacharach zenéjével a Legénylakás című vígjátékot tűzi műsorára a színház Puskás Tamás rendezésében Tompos Kátya, Stohl András és Papp János főszereplésével. Ebben az előadásban a társulat új tagja, Fehér Tibor is színpadra lép majd.

Végül márciusban Básti Julit és Borbély Alexandrát láthatja majd színpadon a közönség a Mary Page Marlowe / Egy élet című előadásban, egy szerepben, Puskás Tamás rendezésében. Tracy Letts az Augusztus Oklahomában szerzőjének legújabb darabja egy asszony életét villantja fel 11 képben. Titkok nyomában járunk: válás, kollégium, kórház, szerető, ügyvéd, baleset, férj, férjek – puzzle, egy élet töredékei.


Hasonló cikkek