A Magyar falu programban újult meg az orvosi rendelő Forráskúton

A Magyar falu program 2018-as meghirdetése óta a valós fejlesztési igényekre kíván reagálni – hangsúlyozta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön, Forráskúton.

 

Olyan pályázatokat hirdetnek, amelyeket maguk a falvakban élők kérnek

 

Gyopáros Alpár a Csongrád-Csanád megyei település felújított orvosi rendelőjében arról beszélt, hogy olyan pályázatokat hirdetnek meg és olyan támogatási eszközökkel élnek, amelyeket maguk a falvakban élők kérnek.

Az eredményekről kifejtette: az első pályázatok 2019 elején történt meghirdetése óta 30 ezer nyertes pályázatot hirdettek ki országszerte 3000 kistelepülésen, azok összértéke meghaladja a 300 milliárd forintot.

 

A Magyar falu programban sokféle támogatási célt határoznak meg

 

Felidézte, hogy a programban sokféle támogatási célt határoznak meg a többi között szociális, oktatási, közigazgatási és közigazgatási területen.

Rendkívül fontosnak tartotta a kormányzat az alap egészségügyi ellátás megerősítését a falvakban – hangsúlyozta a kormánybiztos.

 

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelõs kormánybiztos beszédet mond a Magyar falu programban felújított forráskúti orvosi rendelõnél 2022. augusztus 25-én. Gyopáros Alpár elmondta, hogy a Magyar falu program 2018-as meghirdetése óta a valós fejlesztési igényekre kíván reagálni. MTI/Kerekes Balázs

 

Szükségessé vált az infrastruktúra és az orvosi eszközök fejlesztése

 

Gyopáros Alpár szavai szerint köztudott, hogy orvoshiány van Magyarországon, ami a falvakat sújtja a legjobban, majd szólt arról is, hogy szükségessé vált az infrastruktúra és az orvosi eszközállomány fejlesztése is.

Mint emlékeztetett, az orvoshiány mérséklésére háziorvosok, gyermekorvosok és fogorvosok számára is alakítanak ki szolgálati lakásokat az ország számos pontján.

 

25 milliárd alapellátás fejlesztésére

 

A kormánybiztos összesítése szerint az alapellátás fejlesztésére eddig több mint 25 milliárd forintot biztosítottak a Magyar falu programból, 170 szolgálati lakást építettek vagy újítottak fel, több mint 600 orvosi rendelőt újítottak fel és minden pályázó település – szám szerint több mint 1700 – forrást nyert orvosi eszközök beszerzésére.

Gyopáros Alpár kitért arra is, hogy az önkormányzatok mellett a pályázatok kedvezményezettjei a civil és egyházi szervezetek, iskolafenntartók, tankerületek, továbbá több mint 7000 kivállalkozás is nyert támogatást, valamint elindították a kisboltok fejlesztését és újak nyitását célzó programelemet is.

 

A falusi csok is a Magyar falu program része

 

A kormánybiztos kiemelte, hogy a falusi csok is a program része, amelynek köszönhetően sikerült megállítani a drasztikus népességcsökkenést a falvakban. Mára mintegy 1200 településen megállt a népességcsökkenés – mutatott rá Gyopáros Alpár, aki szerint ez jelzi, hogy a Magyar falu program alapvetően sikeres.

Forrás: MTI

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek