A magyar oktatásról tárgyaltak Eszéken

A horvátországi magyar oktatásról és a gazdaságfejlesztési program eredményeiről tárgyalt ottani magyar egyházak, járások, intézmények vezetőivel az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának küldöttsége, amely Pánczél Károly bizottsági elnök vezetésével a Szlavóniában és Baranyában élő magyarság helyzetéről tájékozódik hétfőn kezdett kétnapos látogatása során.

Pánczél Károly a kerekasztal-beszélgetést követő sajtótájékoztatóján a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban (HMOMK) Eszéken elmondta, hogy félévente rendszeresen látogatnak meg határon túli közösségeket.

Kiemelte: a magyar kormány 2018-ban – mintegy 40 milliárd forint támogatással – elindított egy Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot. A horvátországi magyarság körében ez hét óvodának a felújítását jelenti – hangsúlyozta.

A másik legfontosabb dologként az oktatást említette, valamint a gazdaságfejlesztési programot, amely szerinte hozzásegíti a horvátországi magyarságot ahhoz, hogy meg tudjon élni a szülőföldjén.
Az oktatási intézmények közül a laskói általános iskolát és a HMOMK-t emelte ki, előbbi új tornacsarnokot kapott, míg utóbbi iskolaközpont mellett rövid időn belül megkezdődik a kollégium építése, mindkettő a horvát állam támogatásával, a horvát-magyar kisebbségi vegyes bizottság által elfogadott jegyzőkönyv szerint. “Magyarországon is épülnek és szépülnek a horvát kisebbség intézményei, gondoljunk csak a Pécsi Horvát Színház felújítására” – húzta alá a bizottság elnöke. Jelezte továbbá, hogy Magyarországon már négy horvát kisebbségi kollégium működik és cserében azt várják, hogy az eszéki is hamarosan elkészüljön.

Örömét fejezte ki, hogy a magyar nemzetpolitikának egy zászlóshajója tovább erősödött. Pánczél Károly ezzel kapcsolatban a Petőfi Sándor Programot emelte ki. A program részeként magyarországi és külhoni fiatalok látogattak el a szórványban és a diaszpórában élő magyar közösségekbe, hogy segítsék azok munkáját. Horvátországban jelenleg két ösztöndíjas van, Daruváron és Vukováron, idén pedig a fiumei közösségbe is érkezik közösségszervező – tette hozzá.

Ahhoz, hogy a horvátországi magyarság megmaradjon szülőföldjén és boldogulni tudjon, a magyar kormány gazdaságélénkítő programot is indított a Kárpát-medencében. Leszögezte: “Nem elég a magyar nyelvet művelni, a szülőföldön meg is kell tudni élni”.

A horvátországi magyar kis- és középvállalkozók egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást kaptak a magyar államtól, egy nagyon eredményes pályázat keretén belül, amelyre több mint háromszázan pályázhattak – magyarázta az elnök, majd hozzátette: 2019-ben a magyar állam több tízmilliárd forintot különített el a program folytatásához a Kárpát-medencében, ami elősegíti azt, hogy ne hagyják el a magyarok a szülőföldjüket, hanem ott dolgozzanak és ott boldoguljanak.

Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnöke, a horvát parlament magyar kisebbségi képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: a horvátországi program megszervezésével segíteni szerettek volna a bizottságnak abban, hogy minél jobb betekintést nyerjen a horvátországi magyarság mindennapjaiba.

“Hogy lássák azokat a dolgokat, amelyben fejlődni tudunk az elmúlt években és érezzék velünk azokat a problémákat, amelyekkel nap mint nap szembesülünk” – húzta alá Jankovics Róbert.
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságát kedden fogadja Ivan Anusic, Eszék-Baranya megye megyei elöljárója (zsupán) is.

 


Hasonló cikkek