A magyar példát követve segít az USA az üldözött keresztényeken

Magyarország és az Egyesült Államok közös erővel lép fel a Közel-keleti keresztényekért annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak az Iszlám Állam által elkövetett népirtást és üldöztetést követően

Amint írják, a múlt héten kedden született kétoldalú megállapodás a magyar kormány és a USAID (az USA nemzetközi fejlesztési hivatala) között lehetővé teszi a Közel-keleti üldözött közösségek hatékonyabb megsegítését, akiken az Iszlám Állam népirtást követett el.

Az amerikai portál magyar kormányzati nyilatkozatra hivatkozva beszámol arról is, hogy a megállapodás a magyar humanitárius segítségnyújtás elveit követi, amely a helyben maradást célozva a direkt, helyszíni segítségnyújtást helyezi előtérbe ahelyett, hogy „importálná a problémát Európába”.

A megállapodás egy olyan partnerségi együttműködést hoz létre a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkársága és a USAID között, amelyben a szervezet folytatja a veszélyben élő és elüldözött vallási és etnikai kisebbségek hazatérését és megsegítését a Közel-keleti térségben, különösen az észak-iraki régióban, az ISIS által egykor irányított területeken.

A cikkben olvasható az is, hogy Magyarország volt az első a világon, ahol az üldözött keresztények megsegítésére külön helyettes államtitkárságot állítottak fel a kormányzati struktúrán belül. Ennek köszönhetően – írják a cikkben – a magyarok jelentős anyagi ráfordítással templomokat, iskolákat és otthonokat építettek újjá, valamint ösztöndíj-lehetőséget biztosítottak számos diáknak Afrikából és a Közel-Keletről, akik első kézből tapasztalták meg az Iszlám Állam üldöztetését.

A portál arról is beszámol, hogy a magyar humanitárius segítségnyújtás a hagyományos, nemzetközi szervezeteken keresztül történő folyósítás helyett direkt módon, a helyi keresztény közösségek vezetőinek juttatja el a segítséget, akik a leginkább tisztában vannak azzal, hogy arra hol van a legnagyobb szükség.

Forrás: s4c.news


Hasonló cikkek