A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) javaslatai a járványügyi helyzetben

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöksége az április 3-i ülésén javaslatokat fogalmazott meg a munkavállalók anyagi ellehetlenülésének megakadályozása érdekében. A MASZSZ arra törekszik, hogy segítse a vállalkozások talpon maradását, és a működés későbbi gyors visszaindítását.

Ennek megfeleően állított össze egy ötpontos mentőcsomagot a kormány számára a Szövetség, és felhívta a kormány figyelmét a családok megélhetésének biztosítására. A szövetség elégedettségét fejezte ki az egészségügyi alkalmazottak 500 ezer forintos plusz juttatásáról hozott döntést illetően, és azt javasolta, hogy a nyilvános köszönet mellé kapjanak veszélyességi pótlékot azok a munkavállalók is, akik a kereskedelemben, a közlekedésben, a szállítmányozásban és ügyfélszolgálaton dolgoznak, vagy éppen a hulladék elszállításról gondoskodnak.

A koronavírus-járvány gazdasági hatásait tekintve már most érezhető a drámai hatás: naponta hallani vállalkozások csődjéről, munka nélkül maradt emberek ezreiről – többek között erről is tett említést a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Az ülésen döntés született egy olyan mentőcsomag összeállításáról, amellyel várhatóan meg lehet akadályozni, hogy rengeteg család maradjon bevétel nélkül – ismertette az ötpontos mentőcsomag célját és lényegét Kordás László elnök.

A mentőcsomag pontjai a következők:
1. Nem maradhat senki jövedelem nélkül
Bérkompenzációt szeretnének azoknak a vállalkozásoknak, amelyek állásidőre kell küldjék a munkavállalókat.
Kapjanak a gyerekek révén anyagi kompenzációt a családi rendszeren keresztül azok a szülők, akik az iskolai foglalkozások felfüggesztése miatt kereset nélkül maradtak.
Az élelmiszerek drasztikus drágulása miatt legyen adómentes a legrászorultabb réteg, a minimálbéren és a garantált bérminimumon foglalkoztatottak bére.
Az álláskeresési támogatási időt hosszabbítsák meg a rendkívüli kormány-felhatalmazás idejét követően még 3 hónapig.
Az álláskeresési támogatás mértékét emeljék meg a megélhetési minimum szintjére.
Élelmiszert lehessen vásárolni Széchenyi Pihenőkártyán – SZÉP kártya – megmaradt szállás vagy szabadidős keretből is úgy, hogy azt átvezetik a vendéglátás alszámlára, s így a felhasználást sem adó sem tranzakciós díj nem terheli a veszélyhelyzet idején, de legalább 2020. augusztus 31-ig.

2. Érdekegyeztetést és szociális párbeszédet
A MASZSZ kifejezte határozott szándékát annak szorgalmazására, miszerint a kormány a szociális partnereket vonja be az akcióterv előkészítésébe, és az országos érdekegyeztetési fórumok kéthetente tekintse át a gazdasági foglalkoztatási adatokat és a szükséges válságkezelési teendőket.

3. Átláthatóságot a támogatások felhasználásában
A szociális partnerek pontos kimutatást kérnek a kormányzati támogatásban részesültek számáról, a segítség feltételeiről, továbbá a munkanélküliségi adatokról.

4. A munkahelyek megőrzése
A gazdaság majdani gyors újraindítása érdekében a szakszervezetek elvárják, hogy a támogatásban részesülő vállalkozások vállaljanak elbocsátási stop-ot.

5. Nyugdíjasok gyors megsegítése
Minden nyugdíjas, akinek a nyugdíj összege nem haladja meg a havi 150 ezer forintot, kapjon – lehetőség szerint még április hónapban – 50 ezer forint egy összegű, rendkívüli juttatást. A havi 100 ezer forint alatti összegű nyugdíjban részesülők kapjanak “kiemelt összeget”.

A MASZSZ azt a tájékoztatást adta, hogy az ötpontos csomagot eljuttatja a kormány illetékesei részére, annak érdekében, hogy ők mihamarabb megtehessék a szükséges intézkedéseket.


Hasonló cikkek