A Magyarországon elkapott szír terrorista letartóztatását meghosszabbították

Három hónappal meghosszabbították a Magyarországon elfogott, terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi, Hasszán F. letartóztatását.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a letartóztatást az ügyészség indítványa alapján, azzal egyezően július 24-ig hosszabbította meg, a gyanúsított szökése, elrejtőzése, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során, március 24-én vette őrizetbe Magyarországon a szír férfit.

A Fővárosi Főügyészség múlt csütörtökön azt közölte: a kényszerintézkedés elrendelését követően végrehajtott nyomozási cselekmények alapján a megalapozott gyanú tovább erősödött, ezért az ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítására.

Ismert, Hasszán F. 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren akadt fenn a biztonsági ellenőrzésen, amikor hamis okirattal igazolta a saját és a vele utazó nő személyazonosságát. A férfit embercsempészés és hamis közokirat felhasználása miatt rövid időn belül felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és kiutasította Magyarországról. A kiutasítás végrehajtása előtt azonban kiderült, hogy Hasszán F. azonos lehet azzal a férfival, aki a belga titkos­szolgálat szerint 2016 elején a szíriai Homsz városában társaival terrortámadást követett el. Bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából öltek meg húsz embert, akik megtagadták csatlakozásukat az Iszlám Államhoz. Hasszán F. a nyomozás adatai szerint emír, tehát egyfajta „szakaszvezető” volt, s így ő adott parancsot a lefejezésekre, de maga is elkövetett gyilkosságokat.

Zavaros vallomások

Hasszán F. a terrorizmus vádját mindvégig tagadta, ugyanakkor volt alkalom, mikor a görög titkosszolgálat ügynökének mondta magát, amit azóta Athén hivatalosan is cáfolt. Egy másik pillanatban analfabétának vallotta magát. Mindemellett pedig úgy tűnik, Európába érkezését követően az unió több pontján is megfordult már. Így lett tagja egy embercsempész-hálózatnak, az azonban máig tisztázatlan, hogy kiket, milyen céllal és hova juttatott el, vannak-e közöttük terroristák, és ha igen, úgy mire készülhetnek.

Ami biztos

A görög hírszerzés 2018 augusztusától kezdve figyelte a szír férfit. Ők azonosították elsőként Hasszán F.-et, miután a belga titkosszolgálat júliusban felhívta a figyelmet egy Homszból érkezett, akkor még meg nem nevezett szír terrorista kapcsolataira. Hasszán F. egyébként 2016-ban jutott be illegális úton Görögországba, ahol bekerült az Európai Unió és az ENSZ közös migránskártyaprogramjába, 2017. július 27-én pedig menedékjogot és olyan úti okmányt kapott, amellyel szabadon utazhatott a tagállamok között.

Forrás: 888.hu


Hasonló cikkek