A külföldön is népszerű NN Ultrabalaton tókerülő viadalra az eredeti tervek szerint májusban került volna sor, a járvány miatt azonban csak októberben tartották meg. A távot egyéniben, váltóban, futva vagy kerékpárral teljesíthették a résztvevők. Bíró Attila csallóközkürti származású ultrafutó remek eredménnyel teljesítette az idei Ultrabalaton 221,9 kilométeres távját, amely egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenyének számít.
– Hogyan zajlottak az előkészületek az idei Ultrabalatonra?
– Most első ízben az ultraverseny pénteken rajtolt, teljesen elkülönülve a váltók szombati rajtjától. Csütörtök reggel épp a pakolás legelején voltunk, amikor a főnököm felhívott, hogy amennyiben kimegyek a versenyre, kéthetes karanténra kötelez. Ám október elején sem jogilag, sem egészségügyileg nem indokolta semmi a karantént. Természetesen mindez negatívan érintett, de a versenyt, amire hónapokat készültem, már nem szerettem volna elengedni. A magyar rendőrségtől kértem és kaptam az egész család részére hivatalos méltányossági kivételt a magyarországi beutazásra és a versenyen való részvételre. Egyébként nálam az előkészületek több napig eltartanak. Egy ultrafutáson rengeteg probléma merülhet fel, így jó, ha a legtöbbre már előre fel tudunk készülni egy vagy több válaszlehetőséggel. Szerencsére általában nagyon kevés, maximum 3-4 konkrét problémát kell végül oldani a versenyen, de azt sosem tudhatom előre, hogy épp mik lesznek azok.
– Segítőid is voltak?
– A felső tagozatos lányaim kimondottan élvezik a segédkezést és magát a versenyek hangulatát. Volt olyan Ironman versenyem, ahol a kora esti beérkezésem után, a tizenórás versenyzésem támogatása után, ők még az éjszaka közepéig szüntelenül biztatták a többi versenyzőt.
– Hogy bírtad a versenyt? Akadtak közben nehézségek?
– A versenyzésem, az érzéseim belülről teljesen egyben voltak, amit a kielemzett versenyadataim utólag is alátámasztottak. Mindenféle túlzás nélkül állíthatom, hogy nem volt olyan pont, amikor egy picit is azt éreztem volna, hogy nem bírom tovább. Apró nehézségek persze voltak, a badacsonyi és szigligeti emelkedők már nem estek jól, a szigligeti vártól a lejtő pihent állapotban is veszélyes tud lenni. Utána több kilométeres hosszú egyenes következik, majd újra hullámzik a pálya, igaz, csak nagyon piciket, de azt ott akkor szinte hegyeknek éreztem. A nap is ekkor sütött legerősebben, és éreztem, hogy ezek megfogtak, de tudtam, hogy pár óra múlva már mindez a múlté lesz. A nyugati parton Keszthely alatt 15 kilométeren belül két melegpont is van, ahol ételt is készítenek a futóknak. Ezek az állomások is segítettek visszazökkeni, illetve már közeledett az éjszaka is.
– Az éjszakai versenyzés miben volt más a nappalihoz képest?
– Az éjszakai hőmérséklet nagyon kellemes volt, számomra optimális, viszont addigra a mezőny már annyira széthúzódott, illetve annyira az elején futottam, hogy voltak kilométerek, ahol se kutyaugatás, se macska, se autó, se biciklis nem volt. Néhol a közvilágítás is csak pislákolt vagy csak a szemem érzékelte úgy az éjszaka közepén. Többször csak a mellettem elsuhanó vonat zökkentett ki a monotóniából. Végül jóval 25 órán belül sikerült célba érnem, amire már azért a hozzáértők közül sokan felkapják a fejüket. A 227 nevezőből végül 200-an indultak. Összetettben 11. helyezést, férfiak közt 9., míg korcsoportomban 3. helyezést értem el.
– Hogyan lehet felkészülni egy ilyen versenyre?
– Általában az első maraton sikeres teljesítése után még évek edzései szükségesek. Ezen kívül szükség van belső indíttatásra, motivációra, erős elköteleződésre fejben, és persze nem árt, ha az egyén tűrő- vagy fájdalomküszöbe átlagon felüli. Akinek megvan mind a két lába, és nincs különösebb túlsúlya és/vagy valamilyen krónikus kizáró betegsége, az elméletileg alkalmas lehet a teljesítésre.
– Indultál már korábban is az Ultrabalatonon?
– A tavalyi volt az első 100 kilométer fölötti teljesítésem itt. Utána nyáron szinte az utolsó pillanatban meghívást kaptam a Spartathlonra, ami talán a legismertebb és az egyik legnehezebb ultrafutóverseny a világon. Sajnos nem sikerült végigmennem rajta, ennek okát a verseny nehézségén túl egy nagyon makacs torokfájásban látom, két héttel a verseny előtt ugyanis sikerült csúnyán „leforráznom” hideg csapolt kofolával az egyik hosszú edzésem során. Nyáron sikerült még kijutnom Kladnóba, a cseh országos 24 órás ultrafutó bajnokságra. Picivel féltávon túl már a képzeletbeli dobogón álltam, de hibáztam a frissítésben, ami hajnalban kegyetlenül megbosszulta magát. Végül 180 kilométer után közel 4 órával a leintés előtt kiálltam, de tapasztalatszerzésnek kitűnő volt.
– Mennyire nehezíti meg a koronavírus az ember dolgát egy ilyen sportágban?
– Az egyes versenytörlések és versenyáthelyezések az edzéseket is nagyban befolyásolták. Többen ebből negatívan jöttek ki vagy elengedték szinte az egész szezont. Nekem sportemberként a helyzethez mérten sikerült elég jól megmentenem a szezonomat. Egy héttel a Covid előtt sikerrel szerepeltem a Balaton Szupermaratonon, ahol 4 napon át nagyságrendileg napi 50 kilométer a futópenzum. Több verseny elmaradt, a júniusi hagyományos 24 órás kerékpárversenyt is a Slovakiaringen a járvány miatt lerövidítették 6-órásra. Nincs okom panaszkodni, sportemberként kihoztam ebből a rendkívüli szezonból, amit csak lehetett. Két munkahelyem viszont ráment a vírushelyzetre, így e téren nem volt rózsás ez a furcsa év.
– Mikor kezdtél el versenyszerűen is foglalkozni a futással?
– Több mint 20 éve volt az első maratonom, 1998. májusában pedig az első versenyem Prágában. Egy véletlen folyamán jutottam ki. Egyik barátom felajánlotta, hogy ha van kedvem, akkor tartsak velük a prágai kirándulásra, ahol egy 10 kilométeres futóverseny is tervben van. Ők sem voltak még azelőtt futóversenyen, Prágában tanuló felvidékiek hívták meg őket. Felejthetetlen élmény lett belőle, nekem pedig a futóversenyzés is egy életre megtetszett.
– Milyen céljaid vannak a jövőre nézve?
– Most az a legfontosabb, hogy állandó munkát találjak. Versenyek terén pedig szeretnék mielőbb automatikus nevezési jogot szerezni a Spartathlonra. Ezen túl pedig a közeljövőben szeretnék kijutni a 24 órás ultrafutó világbajnokságra is. Ez utóbbi viszont nyilván nem csak rajtam múlik.
Forrás: parameter.sk
Fotókredit: Bíró Attila – archív
