A megyei jogú városok is támogatják a Regőczi Alapítványt

Közügy lett a Covid-árvák támogatására létrehozott alapítvány.

Támogatja a Megyei Jogú Városok Szövetsége az Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita által életre hívott, a koronavírus következtében árván maradt gyermekeket és családjaikat segítő alapítványt – közölte a szövetség elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szita Károly azt mondta: a pénzügyi támogatás mellett többfajta segítséget is kínálnak, hogy a kezdeményezés sikeres legyen, és az árván, félárván maradt gyerekek felnőhessenek, iskolába járhassanak és munkába állhassanak.

Így például információkat adnak az alapítványnak arról, milyen helyzetben vannak az érintett gyerekek, segítenek feltérképezni a családok hátterét, és javaslatokat tesznek arra, kinek milyen mértékű és formájú segítségre van szüksége – tudatta.

Kiemelte: valamennyi önkormányzat jelentős összegeket költ a szociális ellátórendszerén belül a bajbajutottak – például munkájuk elvesztők, egészségügyi állapotuk miatt munkaképtelenné válók, anyagi nehézségekkel küzdők – segítésére, az alapítvány óriási előnye viszont, hogy egyszeri adomány helyett csecsemőkortól végigkíséri a gyermekek életét.

Szita Károly megköszönte a köztársasági elnöknek, hogy saját támogatásával létrehozta a „nemes célt“ szolgáló alapítványt. „Hálával tartozunk neki, hogy ezt megszervezi” – mondta az elnök.

Azt már megírtuk, hogy híres közszereplők mellett önkormányzatok és művészek is az ügy mellé álltak.

Kiemelt képünk illusztráció.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek