A menekültek befogadásáról tárgyalt Ferenc pápa a lengyel kormányfővel

A család védelméről és a menekültek befogadásáról tárgyalt Ferenc pápa Beata Szydlo lengyel kormányfővel, akit pénteken fogadott a Vatikánban.

A találkozón szó volt az egyházfő júliusi lengyelországi látogatásáról is. Ferenc pápa a Krakkóban megrendezendő Ifjúsági Világtalálkozón vesz részt. Nagy figyelmet szenteltek annak is, hogy Lengyelország idén ünnepli a kereszténység felvételének 1050. évfordulóját.

A vatikáni fogadásról kiadott szentszéki közlemény szerint a felek leszögezték, hogy a katolikus egyháznak jótékony befolyása van a lengyel társadalom életére.

Szydlo találkozott Paul Richard Gallagher érsekkel, a Szentszék államközi kapcsolatokért felelős titkárával is. Mindkét találkozón terítékre kerültek fontos nemzetközi kérdések, így a szíriai konfliktus, az ukrajnai humanitárius helyzet, valamint a közel-keleti válság.

Szydlo és a lengyel kormányküldöttség előzőleg misén vett részt II. János Pál pápa sírjánál, az ellene elkövetett merénylet 35. évfordulója alkalmából.


Hasonló cikkek