A menekültügyi rendszer reformjáról döntött a német törvényhozás

bevandorlas3221

A német kormány keddi ülésén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette a menekültügyi rendszer reformjáról szóló törvényjavaslatokat.

A menekültügyi eljárásról és a menedékkérők ellátásáról szóló törvényt módosító javaslatok az eljárások felgyorsítását, a menekültügyi rendszerben védelemre nem szoruló embereket vonzó úgynevezett rossz ösztönzők kiküszöbölését, a tartományok pénzügyi terheinek enyhítését, a menekültek jobb integrációját és a menedékre nem jogosult kérelmezők gyorsabb hazatelepítését szolgálják.

A kormány továbbá elkülönített 5 milliárd eurót a menekültválság 2016-ban adódó költségeinek fedezésére, és 2018-ig felfüggesztett néhány építésügyi előírást, hogy gyorsabban alakíthassanak ki újabb menekültszállásokat.

A javaslatokat a tartományokkal az előző héten kötött megállapodás alapján készítették elő, és elfogadásukra előrehozták az eredetileg szerdára tervezett kormányülést. Az indítványokat gyorsított eljárással tárgyalja a törvényhozás mindkét háza (Bundestag, Bundesrat). A kormánykoalíció a tartományokat képviselő Bundesratban az ellenzék támogatására szorul. A tervek szerint az új szabályok november 1-jén lépnek életbe.

Németországba több mint 150 ezer menedékkérő érkezett, amióta szeptember 13-án visszaállították a határellenőrzést – írta kedden a Bild című lap. A határellenőrzés ideiglenes visszaállítása nem lassította érdemben a menekülthullámot, továbbra is naponta átlagosan 10 ezer menedékkérő lép be az országba – írta az újság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Horst Seehofer bajor miniszterelnök kedden kijelentette, hogy az Ausztriával határos Bajorországba szeptember eleje óta 169 408 menedékkérő érkezett. A németországi tartomány miniszterelnöke azt mondta: a következő időszakban még tovább erősödhet a menekülthullám a közelgő hideg hónapok miatt, és azért, mert sok Németországba készülő ember megpróbálhat még az idén eljutni az országba, tartva attól, hogy később kevésbé lesz valószínű a befogadása.

Horst Seehofer köszönetet mondott Joachim Gauck államfőnek vasárnapi beszédéért, amelyben a szövetségi elnök kiemelte, hogy Németország befogadóképessége nem korlátlan. A bajor kormányfő hangsúlyozta, hogy “hasonló jelzésekre” van szükség Berlintől, és megjegyezte, hogy nem tapasztalni ilyen jelzéseket.

Ugyancsak kedden Werner Faymann osztrák kancellár arról beszélt, hogy nem számol a német határzár bevezetésével, s elmondta, szerinte arra sem kerül sor, hogy teljesen leállna a különvonatok közlekedése Salzburg és Németország között. A kancellár hangsúlyozta: Ausztria nem csak tranzitország, ugyanis 53 ezer ember kap itt ellátást, míg Magyarországon hatezer.

A kancellár szerint nem szabad Németországban azt a látszatot kelteni, hogy az osztrákok ugyanazt teszik, mint a magyarok, vagyis egyszerűen továbbküldik a menekülteket. Tájékoztatása szerint a szeptemberben Ausztriába érkezett 167 ezer menekült több mint 90 százaléka továbbutazott Németország és a skandináv országok fele.

A horvát miniszterelnök eközben azt hangoztatta, hogy számára emberileg és európai szemmel nézve is elfogadhatatlan Budapest politikája a migránsválsággal összefüggésben. Zoran Milanovic arra a kérdésre válaszolt, hogy mit tesz Horvátország, ha Magyarország lezárja a horvát-magyar zöldhatárt. “Nem szeretek Magyarországról beszélni, mert annak mindig van etnikai áthallása” – hangsúlyozta.

“A magyarok ugyanolyan emberek mint mi, ők is egy nemzet, de ami Budapest hivatalos politikáját illeti, számomra emberileg és európai szemmel nézve is elfogadhatatlan” – szögezte le Milanovic, aki szerint Magyarország nem tudja lezárni határait, hacsak falat nem épít, olyan “szégyenletes” falat, mint amilyet (a magyar-szerb határon) Vajdaság felé is épített.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden “Európa égető kötelességének” nevezte a menekültek befogadását. A volt luxemburgi kormányfő óva intett “a szélsőjobboldaltól és mindazoktól, akik méltatlan érzelmeket keltenek” az Európát sújtó migrációs válság apropóján. Ugyanakkor büszkének nevezte magát amiatt, hogy a “szerencsétlen” menekültek szívesebben választják “Európát, a béke szigetét”, mint “inkább az Egyesült Államokat, Kínát vagy Oroszországot”.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) kedden bemutatott jelentése szerint idén eddig csaknem 512 ezer migráns és menekült érkezett Európába a Földközi-tengeren keresztül, 2980-an odavesztek vagy eltűntek ezen az úton. A több mint félmillióból 383 ezren Görögországban értek partot, 129 ezren pedig Olaszországban. A Görögországba érkezettek 71 százaléka szíriai. Az Olaszországba érkezettek 54 százalékuk szíriai, 13 százaléka pedig afgán.


Hasonló cikkek