A migránsok csak özönlenek! Egyáltalán nem foglalkoztatja őket a járványveszély

Egyre több migráns próbál meg Olaszországon keresztül Európába jutni. A tavalyi évhez képest csupán hat százalékkal csökkent az Európába érkező migránsok száma, tehát a bevándorlókat nem igazán foglalkoztatja a járványveszély, csak egyetlen céljuk van, bármi áron eljutni Németországba vagy Svédországba. Ennek pedig az embercsempészek örülnek a leginkább, akik az elmúlt három évben legalább háromszáznegyvenmillió euró haszonra tettek szert annak köszönhetően, hogy a Földközi-tengeren átjuttatták az illegális migránsokat.

Három év alatt legalább háromszáznegyvenmillió euró haszonra tettek szert azok az embercsempészek, akik a Földközi-tengeren keresztül illegálisan juttattak el migránsokat Európába – mondta Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben az embercsempészet elleni harcról szóló nemzetközi videókonferencia után.

Johansson szerint a tanácskozás, amelyen öt uniós tagállam, Németország, Franciaország, Spanyolország, Málta és Olaszország belügyminisztere vett részt algériai, líbiai, marokkói és tunéziai kollégáikkal együtt, fontos állomása volt egy szoros együttműködés továbbfejlesztésének.

Elmondta, a szeptemberre várható új uniós menekültpolitikai tervezet egyik lényegi eleme lesz a származási, illetve a tranzitországok együttműködése, mivel e nélkül nem számolható fel az embercsempészet, amely ártatlan embereket hálóz be és sodor a vesztükbe, hiszen csak

az elmúlt három évben emberek ezrei vesztek a tengerbe vagy estek áldozatul kényszermunkának, illetve szexuális kizsákmányolásnak.

Az embercsempészek leggyakrabban a térségben tevékenykedő NGO-hajókra bízzák a fuvarozást, mivel a mentéssel kombinált szállítás legalizálja az utazást.

A befogadó országok tehetetlensége tovább bátorítja az embercsempészeket, ezt bizonyítja az is, hogy Lampedusa polgármestere migrációs és egészségügyi vészhelyzet bevezetésére szólította fel kormányát, miután a múlt hétvégén nyolcszáz migráns érkezett a kevesebb mint hatezer lakosú szigetre.

Olaszországban bármikor újabb gócpontok alakulhatnak ki 

Szomráky Béla Olaszország-szakértő a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában elmondta, a folyamatosan érkező migránsok miatt Olaszországban fennáll annak a veszélye, hogy újabb és újabb gócpontok alakulnak ki. Éppen ezért senkinek sem ajánlja, hogy idén a mediterrán országban nyaraljon, mivel egy esetleges határzár vagy gócpont kialakulása miatt az országban, a régióban ragadhat akár több hétre is.

Azt is elmondta, már több régió is kérte az olasz kormányt, hogy állítsa meg a migránsok érkezését, mert ezek a régiók jobbára a turizmusból élnek, és idén egyelőre még az előző évek forgalmának a felét sem közelíti meg az ebből származó bevételük. Nemcsak a külföldi turisták nem érkeznek, hanem még az olaszok is kerülik azokat térségeket, amelyek egybeesnek a migrációs útvonallal. A turisták, nyaralók távolmaradása tovább fokozza az olasz gazdaság válságát – tette hozzá.

A migránsokat nem igazán foglalkoztatja a járványveszély

Kis-Benedek József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára elmondta, a migránsok azért Olaszországon, Lampedusan keresztül próbálnak meg bejutni az Európai Unióba, mert ez az egyik legrövidebb út. A tengeri útvonal nyáron amúgy is sokkal kifizetődőbb, hiszen a hajókon egyszerre többen is el tudnak indulni.

Kiemelte, a migránsokat nem igazán foglalkoztatja a járványveszély. Számukra

csak egyetlen cél létezik, minél hamarabb eljutni Németországba vagy Svédországba.

Ennek érdekében pedig mindent elkövetnek. Ezt a tényt bizonyítja az is, hogy csupán hat százalékkal esett vissza az Európába érkező migránsok száma a koronavírus-járvány hatására az elmúlt év ezen időszakához képest. Ez a csökkenés pedig elhanyagolható – véli Kis-Benedek József.

Az NGO-hajók jelenléte bátorítja a migránsokat

Szomráky Béla kiemelte, az NGO-hajók jelenléte a Földközi-tengeren a mágnes szerepét tölti be, bátorítja azokat a bevándorlókat, akik gumicsónakon vagy úszva akarnak eljutni Európába. Hozzátette, azok, akik a tengeren útra kelnek, arra számítanak, hogy mindenképp megmentik őket. Az embercsempészek a szolgáltatási csomag részeként árulják, hogy jó eséllyel kimenti a migránsokat vagy egy NGO- vagy egy kereskedelmi hajó.

Ezenkívül „az Európai Unió migránskérdésben mutatott teszetoszasága is meghívólevél a bevándorlóknak és az embercsempészeknek” – mondta. Kiemelte, egyelőre Európában nem tapasztalható szigorú fellépés az embercsempész-hálózatokkal szemben, és ez inkább segíti azokat, akkor is, ha ezt a migrációpárti tagállamok vezetői nem ismerik be. Amíg nem lesz egységes megoldás a migrációs kérdésben, addig az embercsempészek jelentős pénzösszegekhez jutnak.

Forrás: Kossuth Rádió/hirado.hu

Hasonló cikkek