A minimálbér összege jövőre eléri a havi 646 eurót Szlovákiában

A minimálbér összege 2022-ben eléri a havi 646 eurót – tájékoztatott Milan Krajniak (Sme rodina) munka-, szociális és családügyi miniszter a közösségi oldalán, a szociális partnerek háromoldalú találkozója alatt. Ezt az az automata határozza meg, amely szerint a minimálbér összege a két évvel korábbi átlagbér 57%-át teszi ki.

A szociális partnerek találkozóján így nem tettek eleget a Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) javaslatának, amely az előző automata szerint akarta emelni a minimálbér összegét. Ez a két évvel korábbi átlagbér 60%-át tette volna ki, ami havi 680 eurót jelentett volna.

A találkozón ehelyett a munkáltatók képviselőinek javaslatát fogadták el, amely szerint a minimálbér összegét a korábbi automata szerint kell meghatározni. Ez a két évvel korábbi átlagbér 57%-ával számol. A Munkáltatók Szövetsége (AZZZ) az állásfoglalásában azt közölte, hogy a jövőben javasolni fogja a minimálbér számítási módjának megváltoztatását, hogy az a mediánbér 60 százalékát tegye ki. Az Ipari és Közlekedési Szövetség (APZD) és a Munkáltatók Országos Szövetsége (RÚZ) szintén hasonló szellemben nyilatkozott.

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek