A műanyag elleni küzdelem összeköti a visegrádi államokat

A biológiai sokféleség támogatása, a természetvédelem és az egyszer használatos műanyagok elleni küzdelem volt a főtémája a visegrádi négyek valamint Románia és Bulgária tátralomnici miniszteri találkozójának.

A tárgyalások központi témája a műanyaghulladék keletkezése elleni küzdelem, illetve az egyszer használatos műanyagtermékek forgalmazásának tilalma volt. A tagállamoknak ez a kötelezettsége az egyes műanyagtermékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló Európai Uniós irányelvből adódik, melynek hatályba lépését követően legkésőbb 2021 nyaráig kell intézkedéseket hoznia.

A módosított hulladéktörvény betiltja 9-féle egyszer használatos műanyag termék- evőeszközök, tányérok, keverőpálcikák, szívószálak – forgalmazását. „A hulladék elleni küzdelemben Szlovákiának ki kell törnie a sereghajtó pozícióból.” – jelentette ki Sólymos László miniszterelnök-helyettes, környezetvédelmi miniszter. Szlovákia évente 14-ezer tonna nem csomagolás jellegű műanyag terméket hoz be. „Sajnos ezek alkotják a természetben eldobott szemét jelentős részét, például Szlovákia legrégebbi nemzeti parkjában is.” – tette hozzá a tárcavezető.

Fontos témája volt még a találkozónak a beporzók élelmiszertermelésre és emberiségre gyakorolt hatásának megvitatása is. A legfontosabbak a méhek és lepkék, melyek a legveszélyeztetettebbek is. Európában a méhek 40, a lepkék 30 százalékát fenyegeti pusztulás, az EU-n belül pedig a V4-ek adják a méhészek és kaptárak 30 százalékát. „Ezek a számok is azt mutatják, milyen erős lehet e tekintetben a térség pozíciója.“ – zárta Sólymos.

Forrás: parameter.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek