A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház az Úri muri új bemutatójával készül

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház a 2019/2020-as évadában az Úri muri új bemutatójával tiszteleg névadója kerek születési évfordulója előtt.

140 évvel ezelőtt született ugyanis Móricz Zsigmond. A családi hagyomány szerint június 29-én, az anyakönyvi bejegyzés viszont július 2-ára datálja a Tiszacsécsén napvilágot látott Móricz Zsigmond születését.

A teátrum oldalán így folytatódik a megemlékezés:

A száraz szavak és adatok azonban csak keveset sejtetnek abból, milyen mélységig kötődött a később már Pesten és Leányfalun, sikeres íróként alkotó Móricz ehhez a vidékhez, milyen ihlető forrásai voltak írásainak az itt átélt jó és rossz élmények, az itt hallott szavak, itt felfedezett érzések és gondolatok szövevénye. Móricz ízig-vérig kelet-magyarországi író maradt a „nagyváros dzsungelében” is –ennek a földnek, ennek az egyszerre gyönyörű és szívfájdító tájnak a fia volt és maradt mindvégig, nem hiába viselte önállóan indított folyóirata is a Kelet Népe címet. Innen fakadt jellegzetes, ízes stílusa, ebből a földből sarjadtak gazdag szövetű, hatalmas szenvedélyeket szikár szemérmességgel rejtő, és a végén lavinaszerűen felfakasztó történetei, egy tömbből faragott, érzéki pontossággal megrajzolt, minden olvasóban nyomot hagyó férfi- és nő alakjai. Árnyalt lélekelemzéssel megformált írásai gyakran görög sorstragédiákat rejtenek, miközben senki nála jobban nem tudta alkalmazni azt az igazán >>aromás<< népi humort, ami ennek a vidéknek jellegzetessége, akár az ételeket megízesítő pikáns fűszerek. Móricz egy életen át büszkén ragaszkodott gyökereihez, származásához, miközben önkritikusan vizsgálta annak árnyoldalait is. Egyszerre volt pontos, elemző bíráló, és hazájához szenvedélyesen ragaszkodó patrióta. Drámáit is ez a kettősség, az élő, vibráló, kérdező, olykor vádló szenvedély, és az élet kíváncsi, mohó, nem lankadó szeretete hatja át. Miközben írt, igazi varázsló volt: műveinek minden sorából árad a bizonyosság, amit ő maga fogalmazott meg a legszebben: A lélek titkainak birodalma ott kezdődik, ahol a látható világ végződik.


Hasonló cikkek