A palócság ünnepe Pozsonyban

Pozsonyban, június 12-én a Csemadok székházában került sor a Palóc körkép című hagyományőrző zenés népművészeti estre, amelynek célja a palóc etnikum bemutatása, illetve a határ mindkét oldalán élő palócság összetartozásának a kihangsúlyozása volt.

A rendezvény házigazdája Csáky Pál EP-képviselő volt, aki korábban Brüsszelben is otthont adott a palócok bemutatkozásának. “Az ember beleszületik egy közegbe, gyerekkorában és fiatalkorában nem is igazán tudja és érzékeli, hogy annak a közegnek milyen értékei vannak.” – kezdte köszöntő beszédét Csáky Pál, aki maga is a Palócföld szülöttje, s mint mondta palócságát mindig örömmel vállalta fel mindenütt a világban. „A regionális kultúra, a regionális nyelv, a regionális kultúrkincs, ami évszázadokon keresztül kitermelte magát, érték.” – fogalmazott Csáky.

Az est vendégei Limbacher Gábor néprajzkutató, dr. Ádám György, a Polgárok a Palócságért Alapítvány elnöke, Jakab Sándor, a Hazajárók produkció munkatársa, Lencsés Zsolt freskófestő és Dávid Zsuzsanna képzőművész voltak, akik a Palócság történetéről, hagyományairól, értékőrző tevékenységéről, a palóc táj természeti értékeiről, a palóc vallásos világképről, hagyományozó műveltségről, a település-gazdálkodásról és a palóc tudósokról beszéltek a résztvevőknek.

Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet Igazgatója a brüsszeli sikeres bemutatkozáson felbuzdulva döntött úgy, Pozsonyba is elhozza a palócokat. „Úgy gondoltam, ha már egyszer összeállt ez a szép palóc mozaik, amely a régmúlt történettől egészen a modern dzsesszig kiterjed, kár lenne azt csak egy alkalommal bemutatni.” – fogalmazott az igazgató. „A közmondás is mondja, kicsiben rejlik a nagynak, az egésznek a lényege.” Molnár Imre szerint az lenne a legszebb, ha folytatódna ez a most elkezdődött sorozat, és Pozsonyba meghívnának más felvidéki régiókból is egy-egy példaadó bemutatkozásra más közösségeket is.

Forrás: ma7.sk

Fotó: Dunajszky Éva


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek