A pünkösdi hétvégén rendezik meg a 23. Gyulai Pálinkafesztivált

Május 26. és 28. között rendezik meg az évről évre tízezernél is több látogatót vonzó, 19 hazai kereskedelmi pálinkafőzdét felvonultató Gyulai Pálinkafesztivált – közölték a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján a gyulai várkertben.

 

Bora Imre, a Magyar Gasztrokulturális Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője elmondta, a rendezvény mára határokon átívelő eseménnyé vált, amit két dolog is bizonyít. A nemzeti összetartozás pálinkájával – amelyet 2018-ban indítottak útjára – meg lehet szólítani a határon túli magyarokat is, a Brillante-2023 Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyre pedig – amelyre idén rekordszámú, 1178 mintát neveztek – szép számmal érkeztek határon túlról is párlatok. Megjegyezte, az, hogy ilyen sokan vesznek részt a megméretésben, számukra a verseny minőségét, elismertségét és objektivitását jelzi.

 

Illusztráció (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

Bora Imre hozzátette, idén útjára indítanak egy új kezdeményezést: vasárnap jótékonysági paprikáskrumpli-főzés lesz a hungarikumnak számító gyulai kolbásszal. A nevezési díj 50 ezer forint, amelyet a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány számára ajánlanak fel. Elmondta, hogy már 30-nál több csapat jelezte részvételi szándékát a jótékonysági főzésre, amelyhez kapcsolódóan online is elindítanak egy gyűjtést. Szeretnék, ha ebből is hagyomány lenne – tette hozzá.

 

Szakmai programok a rendezvényen

 

Varga-Bora Tímea főszervező kiemelte, a fesztiválnak idén is “erős” a szakmai programkínálata. Pénteken az Almásy-kastélyban rendeznek egy konferenciát Pálinkák és párlatok mesterfokon címmel, amelyen bemutatkozik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) pálinkamester szakmérnöki képzése.

 

Adamik Anikó pálinkaszakértő Vezetett pálinkakóstoló programokat tart, amelyen azt mutatja be, milyen különbségek érezhetők, ha egylépcsős oszlopos, illetve ha kétlépcsős kisüsti berendezéssel főzik a pálinkát.

 

Idén először hirdették meg Az év pálinkás bonbonja versenyt, amelyre 107 mintával regisztráltak; ehhez kapcsolódik Fabulya Attila versenyigazgató és Veszeli Attila zsűrielnök Hungarikum és Afrodiziákum mámoros találkozása elnevezésű, külön belépőjegyes kulináris “ízutazása”, amelyen 10-10 csokoládé és pálinka kóstolható majd meg.

 

Látványfőzés és koncertek

 

Varga-Bora Tímea elmondta, hogy idén is lesz Gazda a konyhában látványfőzés, amelyen az agrár- és a pálinkavilág ismert és elismert szakemberei vesznek részt. Tíz önkormányzat részvételével lesz közfoglalkoztatási kiállítás és -vásár; lesz mobilizált kormányablak és egészségügyi szűrések.

Esténként koncertek várják a közönséget, fellép mások mellett Korda György és Balázs Klári, a Magna Cum Laude, Horváth Tamás, a Tankcsapda és a BSW. Bora Imre kiemelte, bár a rendezvény belépődíjas, minden nap több órán keresztül ingyenes belépési lehetőséget biztosítanak.

Görgényi Ernő polgármester a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Gyula legnagyobb gasztronómiai fesztiváljáról van szó, amely turisztikai vonzereje miatt egész Békés vármegye számára kiemelt jelentőséggel bír. Hozzátette, a város a környező településekkel karöltve dolgozik a programkínálat szélesítésén, idén a pálinkafesztivál egybeesik a Békés, Békéscsaba és Gyula által szervezett Háromváros Kerékpáros Fesztivállal. A szombati 50 kilométeres biciklitúrát teljesítők kedvezményesen léphetnek be a pálinkafesztiválra – mondta.

A 23. Gyulai Pálinkafesztivál részletes programja ITT található.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Illusztráció

Kövessen minket a Facebookon is!


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek