A rendőrség eljárást indított Robert F. ellen

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója eljárást indított Robert F., a Smer elnöke ellen.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója meggyanúsította Robert F.-et, a Smer elnökét nemzetiségi, faji vagy meggyőződésbeli hovatartozás miatti gyalázkodás, gyűlöletkeltés, valamint ezzel halmazatban bűncselekmények nyilvánosság előtti védelmezése ügyében. „Annak ellenére, hogy az SZK Legfelsőbb Bírósága kimondta, hogy Milan Mazurek volt képviselő szélsőséges kijelentései kimerítik a bűncselekmény fogalmát, és elítélte őt, Fico a nyilvánosság előtt egyetértett azokkal, és álláspontját a közösségi hálón terjesztette.” – olvasható a rendőrség közleményében.

A fenti bűncselekmények miatt a Smer elnökét egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. „Ez a bűnüldöző szervek ügye, és ahogy korábban a rendőrfőnök úr (Milan Lučanský – a TASR megj.) leszögezte, mindig a törvénnyel összhangban fognak eljárni.” – reagált a volt kormányfő ellen indított eljárásra Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter.

Milan Mazurek (ĽSNS) volt képviselő ellen a Frontinus rádióban 2016 októberében elmondott, roma etnikumot sértő, rasszista jellegű kijelentései miatt emeltek vádat. Végül az SZK Legfelsőbb Bírósága jogerősen elítélte őt nemzetiségi, faji vagy meggyőződésbeli hovatartozás miatti gyalázkodás bűncselekménye miatt. Szeptemberben a képviselői mandátumát is elveszítette. Fico a közösségi oldalán korábban közzétett videóban kijelentette: Mazurek csak azt mondta ki, amit csaknem az egész nemzet gondol. Hozzátette: a bűnüldöző szervek és a bíróságok gyakran a média nyomására hoznak döntéseket, nem pedig a tényleges bizonyítékok alapján.

Forrás: ujszo.com, tasr


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek