A rendőrség négy lopással is gyanúsítja a kecskeméti fiatalt

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 15 éves kecskeméti fiatalkorú fiúnak a letartóztatását, akit lopássorozattal gyanúsítanak.

A baon.hu írása szerint a fiatalkorú 2021. január 29-én éjszaka, Kecskemét területén négy alkalommal tulajdonított el személygépjárművekből személyes tárgyakat (sporttáska, laptoptáska, készpénz, gépjármű indítókulcsa) és kiszállításra való csomagokat is. Egy alkalommal a lezárt gépjármű zárszerkezetét rongálta meg, míg a másik három esetben a gépjárművek ajtajai nyitva voltak, így azt kihasználva vitte el az értékeket. A gyanúsított a sértetteknek összesen 287 742 forint kárt okozott.

A járásbíróság a fiatalkorú letartóztatását a jelenlét biztosítása és a bizonyítás megnehezítése, illetve meghiúsítása megakadályozása érdekében rendelte el. A bíróság döntését az ügyészség tudomásul vette, azonban a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, amit a Kecskeméti Törvényszék bírál el.

Révhegyi Andrea

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek