A román kormány csődbe viszi az országot és vele együtt Erdélyt

A legfrissebb adatok szerint az elmúlt hét hónapban 8.2 milliárd euróval nőtt Románia államadóssága, ezzel pedig immár több mint 107 milliárd eurós tartozást halmoztak fel az egymást követő katasztrófakormányok.

Mára már világossá vált: ha mihamarabb nem sikerül véget vetni a szocialista kormányzat ámokfutásának, az csakhamar csődbe juttatja Romániát, vele együtt pedig a gazdaságilag egyébként is másodrangú régióként kezelt Erdélyt – áll az Erdélyi Magyar Néppárt mai közleményében.

A kommüniké így folytatódik: “Már korábban is figyelmeztettünk: az akkor még kéz a kézben kormányzó PSD—ALDE-szövetségtől semmi jóra nem számíthatunk, ezért az ő támogatásuk – melyet a legvégsőkig megtettek a bukaresti magyar képviselők is – elhibázott és ránk, erdélyi magyarokra nézve is súlyos következményekkel járhat. Most, amikor a PSD süllyedő hajóját már mindenki elhagyta még egyértelműbb: az elmúlt évek nemhogy gazdasági fejlődést nem hoztak és semmilyen lényegi eredményt nem sikerült felmutatni, de – amint az az államadósság mértékéből is kitűnik – Románia egyre reménytelenebb helyzetbe sodródik. Ezen belül Erdély jelene még kétségbeejtőbb: az infrastrukturális fejlesztések sorra elmaradnak, az észak-erdélyi autópályáról lassan álmodni sem merünk, miközben az itt befizetett adóinkból Kárpátokon túli régiókat tartunk el.

A bukaresti kormányzat, mely időközben állami szintre emelte az immár napi rendszerességgel jelentkező magyarellenességet, kifosztja Erdélyt, ellehetetleníti az itt boldogulni szándékozók tömegeit, s nem vesz tudomást arról, hogy az elmúlt évek politikájáról már milliók mondta véleményt azzal, hogy elhagyták az országot egy élhetőbb jövő reményében. Világosan kell látnunk: Bukarest nem képes megoldást nyújtani problémáinkra, hiszen maga Bukarest legtöbb problémánk legfőbb forrása.

A kialakult kormányválság történései jelzik: egyetlen politikai alakulatnak sem áll érdekében átvenni azt a katasztrófakormányzás utáni romhalmazt, melyet a szocialisták maguk után hagynak. Épp ezért a sokat emlegetett bizalmatlansági indítvány is várat magára, miközben a Dăncila-kormány minden nappal csak még kilátástalanabb helyzetbe sodorja Romániát.

Mindezek fényében arra kérjük a bukaresti parlamentben ülőket, különösen a mandátumot szerzett magyar képviselőket, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekezzenek csökkenteni a jelenlegi kormány által okozott károk mértékét, s amennyiben a bizalmatlansági indítvány szavazásra kerül, voksukkal támogassák azt, hogy e rémálom minél előbb véget érjen!”

Az EMNP Országos Elnöksége által jegyzett közlemény így zárul: “Erdély többet érdemel!”

Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS)


Hasonló cikkek