A ruttkai iskola igazgatónője részletesen beszámolt a késes támadásról

Öt nappal azt követően, hogy egy 22 éves helyi fiatalember halálra késelte az iskola pedagógusát, Jaroslav Budz-ot, az intézmény igazgatónője, Erika Repková új részleteket árult el a támadásról.

A támadás nem sokkal délelőtt 10 óra előtt történt, az igazgatónő üvegcsörömpölést hallva kiszaladt az irodájából. “Ahogy kinyitottam az iroda ajtaját, láttam, hogy a gimnázium igazgatóhelyettese és az alapiskola helyettesasszonya rohannak az alsótagozatos osztályok irányába. Ekkor hallottam meg a pedellus figyelmeztetését, hogy kés van a támadónál. Rákiabáltunk a szomszédos osztálytermek tanáraira, hogy azonnal zárják be az ajtókat!” – idézte fel a szörnyű támadás pillanatait az igazgatónő.

Az elkövető a 4.B osztályba rontott be, majd magára csukta az ajtót. A teremből szinte azonnal 3 kisdiák rohant ki, mindhármukat megvágta a támadó. Őket az alapiskola igazgatóhelyettese részesítette elsősegélyben, míg az elhunyt pedagógus, Jaroslav Budz az osztályterem felé rohant. Az ajtóban már ott állt a támadó, a pedagógus ugyan megpróbálta feltartóztatni, de az dulakodás közben szíven szúrta őt.

Az igazgatőnő ekkor ismerte fel a támadóban volt diákját, a helybéli Ivan Čulokot. Rákiáltott, de a férfi a mellkasa felé vágott. Az igazgatónő azt mondja, azon múlott az élete, hogy a kés pengéje megcsúszott az egyik bordáján, így a vágás nem volt mély. Az asszony hátraesett, megütötte magát, de a támadó valószínűleg meghőkölt a reakcióján, így az igazgatónőnek volt ideje bemenekülnie az irodájába.

A pedellus és az iskolai automaták üzemeltetője követte az épületet elhagyó támadót, és folyamatosan tartotta a kapcsolatot a helyszínre tartó rendőrökkel. A késes támadót végül 2 fiatal rendőr ártalmatlanította, akik maguk is megsérültek a támadásban.

Forrás: ma7.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek