A Selyés hallgatók idei nemzetközi sikerei

A XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Közgazdaságtudományi Szekciója idén online formában zajlott a házigazda Soproni Egyetem szervezésében 2021. április 22-24. között. A felvidéki Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Karát 9 pályamunkával képviselték a hallgatók – szép eredményeket elérve. A jeles szereplés pedig a 24. Partiumi Tudományos Diákköri Konferencián tovább folytatódott.

Az észak-komáromi SJE GIK hallgatóinak nem volt könnyű dolga, hiszen a Kárpát-medence legnevesebb felsőoktatási intézményeinek hallgatóival kellett versenybe szállniuk, ám a befektetett energia megtérült. Mgr. Sánta Kamilla és Mgr. Baša Patrik „Nemzetközi összehasonlítás az Instagram üzleti profiljainak felhasználói megítéléséről” c. dolgozatukkal a Marketing – online marketingkommunikáció, közösségi média tagozat 2. helyét szerezték meg.  “Én már a két évvel ezelőtti OTDK-n is részt vettem és már azt követően tudtam, hogy mindenképp szeretném újra átélni ezt az élményt. Patrikkal úgy döntöttünk, hogy együtt indulunk az egyetemi fordulón és igyekeztünk olyan témát keresni, ami mindkettőnket érdekel. Másik szempont volt, hogy tudjunk belőle nemzetközi kutatást csinálni. Így esett végül a választás a közösségi médiára, amin belül a kutatást szűkítettük az Instagramon jelen lévő üzleti profilokra.(…) A kérdőívben nem csak egyszerű kérdésekre kellett válaszolni, hanem például kérdéseket fogalmaztunk meg valós üzleti profilokon megtalálható fényképekkel kapcsolatban. A válaszadóknak el kellett dönteniük, milyen típusú képekkel szimpatizálnak leginkább a vállalati profilokon, de volt egy olyan kérdéscsoport is, ahol meg kellett tippelni, mit reklámoz egy adott fotó. Az eredmények alapján nincs jelentős különbség a szlovákiai, magyarországi és romániai Instagram-felhasználók üzleti profilokhoz való viszonyulásában.” – jellemezte Kamilla motivációjukat és a kutatás során szerzett eredményeiket.

Juhász György rektor úr az okleveleket adja át balról jobbra: Szigeti Szilárd, Sánta Kamilla és Baša Patrik részére

Bc. Esseová Monika „A diákok motivációs tényezőinek analízise továbbtanulási kontextusban” c. dolgozatával a Tanulás, tanulástámogatás a felsőoktatásban, II. tagozatban a 3. helyen végzett. Mgr. Szigeti Szilárd Az érték alapú egészségügy lehetőségeinek vizsgálata Magyarországon menedzseri szemmel” c. dolgozatát különdíjjal jutalmazták az Ágazati gazdaságtan – egészségügy tagozatban.

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem szervezésében 2021. május 7-8. között a 24. Partiumi Tudományos Diákköri Konferenciára is sor került. A szintén online formában lebonyolított rendezvényen a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Karát Bc. Pásztóová Vivien, másodéves mesterszakos hallgató képviselte, aki „A kulturális sokszínűség kutatása a szervezeti életben” című tudományos munkájával I. helyezést ért el a Gazdaságtudományok 2. szekciójában.

A Selye János Egyetem megadja a lehetőséget az aktív hallgatóknak arra, hogy kárpát-medencei, országos szintű tudományi versenyeken képviselhessék a szlovákiai magyar egyetemet. Ezzel nem csak hasznos tapasztalatok, gyakorlatban is alkalmazható tudás, de értékes kapcsolatok is szerezhetőek! Jelentkezz hozzánk Te is – a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Karának egyes alapképzéseire egészen 2021. június 30-ig!

 

Kövessen minket: Facebook

Külhon| Pannon Hírnök

felveteli.ujs.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek