A Slavia nyerte a Cseh–szlovák Szuperkupát

A Slavia Praha együttese nyerte a labdarúgó Cseh–szlovák Szuperkupát, miután a nagyszombati Anton Malatinský-stadionban 3:0-ra legyőzte a házigazda Spartak Trnavát.

A szlovák és a cseh kupagyőztes összecsapásán Souček a 40. percben szerzett vezetést a vendégeknek, majd a Slavia csapatkapitány a 61. percben is betalált, tíz perccel később pedig a csereként beállt Hušbauer állította be a végeredményt.

Ez volt a második hivatalos Cseh–szlovák Szuperkupa-döntő, 2017-ben Uherské Hradiště adott otthont az első kiírásnak, amelyben a Zlín tizenegyespárbajban győzte le a pozsonyi Slovant.

Tavaly elmaradt a mérkőzés, mert a pozsonyi Slovannak és a prágai Slaviának a Pasienky-stadionban kellett volna játszania egymás ellen, de a rendőrség közölte, nem tudja garantálni a résztvevők biztonságát. Az idei Cseh–szlovák Szuperkupa-meccset eredetileg a dunaszerdahely MOL Arénában kellett volna játszani, de a rendőrség megjegyzéseit figyelembe véve a szervezők átértékelték a helyszínválasztást, így a nagyszombatiak végül hazai pályán játszhattak.

„Nem meglepő, hogy az elmúlt szezonban az ellenfél remekelt az Európa-ligában, a Sevillával és a Chelsea-vel is felvették a versenyt. Egy-egy támadásba hét-nyolc játékos is bekapcsolódik, így nem egyszerű ellenük futballozni – értékelte a találkozót Ricardo Chéu, a nagyszombatiak portugál vezetőedzője. – Nem játszottunk rossz meccset, de ráfizettünk a tapasztalatok hiányára. Új csapatot építünk, sok fiatal játékos most először játszott ezen a szinten. Még időre van szükségünk.”

Jindřich Trpišovský, a Slavia vezetőedzője elégedett volt a mérkőzés után: „Megérdemelten nyertün. Jó főpróba volt ez a bajnokságra, szép stadionban, nagyszámú nézősereg előtt játszhattunk. Örülök, hogy ez a meccs a felkészülés kicsúcsosodása lett.”

Forrás: ujszo.com, tasr


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek