A Smer magabiztos

A Smer vezető politikusai szerint korántsem lesz egyszerű a helyzete Andrej Kiska köztársasági elnöknek, ha valóban pártot alapít. Ezt a feltevést alátámaszthatja az a felmérés is, amelyet a pozsonyi Elnöki Hivatal készíttetett.

Jóllehet Kiska pártja még létre sem jött, ám az új projekt felkeltette a többi párt figyelmét – köztük a koalíciós képviselőkét is. Főleg a Smer fogalmaz meg nyílt állásfoglalásokat ezzel kapcsolatban: a párt tagjai szerint nehéz idők várna a jelenlegi államfőre.

A Smerben nem tartanak különösebben Kiska kezdeményezésétől, sőt attól sem, hogy emiatt veszítenének szavazóbázisukból. Szerintük inkább az ellenzéki pártoknak lehet félnivalójuk.

(forrás: Körkép)


Hasonló cikkek