A Smer szerint a szlovák kormány mindenkit lehallgatna

A Smer ellenzéki párt képviselői a koronavírus-járvány miatti intézkedésekről szóló törvény kapcsán arról beszéltek, a kormány arra kért felhatalmazást, hogy bárkinek megfigyeljék a telefonhívásait, megnézzék az SMS-eit és elolvassák az elektronikus leveleit.

Az intézkedés legalább 2020 december 31-ig érvényben marad. „Mi köze van a koronavírusnak ahhoz, hogy én kivel telefonálok?” – tette fel a kérdést a törvényjavaslatot elutasító ellenzéki Smer elnöke, Robert Fico. Hozzátette, attól tart, hogy a lehetőséggel élve a kormány a politikai ellenfeleit fogja megfigyelni.

Denisa Saková, a Smer parlamenti képviselője, az előző kormány belügyminisztere arról beszélt, az ő hivatali ideje alatt egy alkalmazást készítettek, amely csak a felhasználók helyadatait gyűjti össze, a telefontulajdonosok kommunikációját nem figyeli. A jelenlegi kormány azonban úgy döntött, nem használja ezt az alkalmazást. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, ha az emberek nem tartják maguknál a telefonjukat, a mostani intézkedéssel sem a mozgásukat akarják követni.

A kormány által benyújtott törvényjavaslat szerint azért kérnek a mobilszolgáltatóktól adatokat, hogy megtudják, az egyes telefonokkal tulajdonosaik merre jártak és így megakadályozzák járvány terjedését. Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök azt állítja, nem fognak feleslegesen megfigyelni senkit.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek