A sors eltüntette a fájó emlékművet Rév-Komáromból

2010. június 4-én, Trianon 90. évfordulóját a „hálás szlovákok“ (az emlékmű feliratának aláírói) emlékműavatással ünnepelték Komáromban. Az akkor még Ján Slota által vezetett Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezdeményezésére emlékművet emeltek az államhatárnál Észak- és Dél-Komárom közti hídon.

Az oszlopon többek között Štefan Osuský nagykövettől, a békeszerződés szlovák aláírójától származó idézet díszelgett: „Amikor 1920. június 4-én háromnegyed ötkor a Trianon nevet viselő szerződés alá odaírtam a nevemet, tudtam, hogy a szlovák nemzet elszámolását írom alá a volt történelmi Magyarországgal, elszámolást az elejétől a végéig a nemzetem vérével, szenvedésével és nyomorúságával aláírt szerződésekért. Az ilyen elszámolás örök”.

Kis szerencsével az emlékmű nem lett az, egy raktárban porosodva éli meg Trianon 100. évfordulóját. A Slota-féle Trianon-emlékművet 2 egymás mellett kiépülő körforgalom miatt távolították el. Az emlékmű a felújítás után sem kerül vissza, erről Keszegh Béla, Komárom polgármestere beszélt. „Közlekedésbiztonsági szempontból sincs semmi keresnivalója egy ilyen emlékműnek egy körforgalomban.” (pedig épp Komáromban erre is van egy kiváló példa: Cirill és Metód szobra)

A telek tulajdonosa, a Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC) párszor megszólította az emlékmű tulajdonosát, a Szlovák Nemzeti Pártot, amely eddig nem reagált, így az útkezelő raktárában került elhelyezésre a szobor. “Komáromban azokat az emlékhelyeket kell erősíteni, amelyek összekötik az embereket, és nem olyanokat, amelyek másnak bántó, fájó, sértő eseményekre hívják fel a figyelmet.”

Feszty Zsolt képviselő is megszólalt az ügyben.„Úgy tudom, korábban sem törvényes módon került elhelyezésre, hanem az SNS és Nyitra megye megegyezése folytán, a város megkerülésével helyezték el az emlékművet” – mutatott rá. Szerinte az embereknek, a jogorvoslatnak kellett volna igazságot szolgáltatni, nem a sorsnak, vagy az életnek. „Mindeközben mi 10 éve pereskedünk azért a Trianon-emlékműért, amelynek az engedélyeztetését először megkaptuk, majd utólag visszavonták” – hangsúlyozta Feszty.

Forrás: felvidek.ma


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek