A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház mutatkozik be a budapesti Vendégváró Fesztiválon

Három előadással mutatkozik be a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház február 17. és február 19. között a 11. Vendégváró Fesztiválon Budapesten, a Bethlen Téri Színházban.

Tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Bethlen Téri Színház a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált, amelynek idei meghívottja a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház – tájékoztatta a színház az MTI-t.

 

Az Úr nevében c. előadás (Fotó: Kosztolányi Dezső Színház Szabadka/ Molnár Edvárd)

 

A vajdasági társulat tabudöntögető és progresszív előadásokkal, köztük egy premierrel lép színpadra.

 

Február 17-én Amikor Isten hasba rúg című produkciót láthatja a közönség, Lovas Ildikó azonos című regényét Urbán András vitte színre, de az ő rendezésében szerepel a programban Az Úr nevében című darab is. A harmadik napon Gunilla Boëthius svéd író A föld fia című drámája lesz látható Hegymegi Máté rendezésében, a drámát Szappanos Gábor fordította.

A Bethlen Téri Színház kiemelt célja, hogy a határon túli társulatok megmutathassák a fővárosban értékeiket, művészetüket – idézi a tájékoztató Váczi Lászlót, a Bethlen Téri Színház ügyvezető igazgatóját, aki szerint a fesztivál által még szélesebb képet kaphat a közönség a magyar kultúráról.

A Vendégváró Fesztivál programja a színház honlapján érhető el.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Jelenet a szabadkai színház Szedjetek szét c. előadásából (Fotó: Kosztolányi Dezső Színház Szabadka/ Molnár Edvárd)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek