Az aradi vértanúk előtt hajt fejet a magyarság határon innen és határon túl. Azonban a megemlékezés még közvetlenül 1867 előtt is tiltott volt. A sértett, bosszúszomjas hatalom a végsőkig elment, hogy példát statuáljon.
A kiegyezés légkörében később már emlékezhettek a szabadságharc hőseire és áldozataira. Vidéken sorra emelték a honvéd emlékműveket, 1870. október 6-án a Kerepesi temetőben felavatták a “kilencek síremlékét”, a kevéssé ismert és Pesten 1849-1853 között kivégzett személyek közös emlékművét.
Az orosz segítséggel levert magyar szabadságharc drámai végkifejlete volt az aradi vár előtt ünneplő osztrák tisztek koccintása, legalábbis a néphagyomány szerint. A kivégzéseket követően az elítéltek holttestét közszemlére tették ki. Október 6-án este a golyó általi halálra ítélteket a sáncárokban, az akasztással meggyilkoltakat pedig a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottak testét levetkőztetve a bitófa tövébe helyezték. A kivégzéseket követő napokban a környékről odasereglő lakosság virágokkal borította be a magyar Golgotát.
Kevesen tudják, hogy Ormai Norbert honvéd ezredest augusztus 22-én, Kazinczy Lajos ezredest, Kazinczy Ferenc legkisebb fiát október 25-én, Ludwig Hauk osztrák származású ezredest pedig 1850. február 19-én végezték ki szintén Aradon.
Nem lehet feledni Lenkey János tábornokot sem, akire halál várt volna. A legendás főtiszt aradi fogsága alatt megtébolyodott, és 1850. február 9-én halt meg. A magas rangú tisztek kivégzésének hírére I. Miklós cár diplomáciai úton fejezte ki ellenérzését. Az ifjú Ferenc József tanácsadói, „rossz szellemei” szabad kezet adtak Haynau táborszernagynak, a „bresciai hiénának”, aki így fogadkozott:
„ …a lázadó vezéreket fel fogom köttetni, és minden tisztet, aki a forradalmárok szolgálatában állt, agyon fogok lövetni. Gyökerestül kiirtom a gazt, és egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell bánni a lázadókkal, és hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet egy évszázadra biztosítani.
Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak.”
1852-ben az angliai Barclay and Perkins sörgyár munkásai a turistákkal szembeni udvariassági köröket kihagyva tettleg bántalmazták az akkor már nyugdíjas Haynaut, akit a honvédtábornokok kivégzésén túl felelősség terhel ugyanis Madersprach Károlyné Buchwald Franciska kínzásáért és megaláztatásáért, amelynek híre bejárta Európát. Haynau egy álnok hazugság miatt, koholt vád alapján elfogatta Ruszkabányán Buchwald Franciskát. A főtéren -tárgyalás és ítélet nélkül- félmeztelenre vetkőztette és a lakosság előtt nyilvánosan megvesszőztette, majd börtönbe záratta. Férje, Madersprach Károly a történtek hallatára öngyilkos lett.
Október 6-át 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánították. Sajnos még mindig kevés helyen lehet hallani a többi Aradon kivégzett tisztről a megemlékezések során. Csak remélni lehet, hogy a történelmet tanító pedagógusok óráikon és az iskolai megemlékezéseken nemcsak az aradi tizenháromról és gróf Batthyány Lajos vértanúságáról emlékeznek meg, hanem a többi áldozatról is.
Az aradi tizenhármak nem mutattak félelmet utolsó óráikban sem, méltósággal mentek a vesztőhelyre. Állítólag a lenti szavak voltak utolsó mondataik:
Aulich Lajos:
„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.”
Damjanich János:
„Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”
Dessewffy Arisztid:
„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”
Kiss Ernő:
„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
Knézich Károly:
„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”
Láhner György:
„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom!”
Lázár Vilmos:
„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”
Leiningen-Westerburg Károly:
„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”
Nagy-Sándor József:„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.
Poeltenberg Ernő:
„Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”
Schweidel József:
„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”
Török Ignác:
„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”
Vécsey Károly:
“Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”
