A Széchenyi Kártya Program segítség a kisvállalkozások hitelezésében

Új lendületet kaphat a kisvállalkozások hitelezése, az állami támogatással kínált Széchenyi Kártya Program konstrukciói segítséget jelenthetnek a cégvezetőknek – állapította meg hétfői közleményében az OTP Bank, amely tavaly több mint 490 milliárd forintra szerződött partnereivel a programban

 

Az OTP Bank csaknem 570 milliárd forint hitelezésére, több mint 13 ezer vállalkozással kötött szerződést

.

A közleményben rámutattak arra, hogy az infláció és az energiaválság nyomán továbbra is számos bizonytalanság nehezíti a vállalkozások pénzügyeinek tervezését, jövedelmezőségét. Az OTP Bank tapasztalatai alapján a mikro- és kisvállalkozások hitelkereslete nem csökkent, sőt többletigény jelentkezett.

Ismertették, hogy a 2021 júniusától tavaly nyárig igényelhető Széchenyi Kártya Program GO! keretében az OTP Bank csaknem 570 milliárd forint hitelezésére, több mint 13 ezer vállalkozással kötött szerződést. A tavaly augusztustól elérhető Széchenyi Kártya Program MAX keretében a hitelintézet több mint 155 milliárd forintra szerződött csaknem 4 ezer vállalkozással.

 

A cégvezetők leginkább a likviditási nehézségek áthidalására alkalmas folyószámlahiteleket keresték

 

A tájékoztatás szerint a cégvezetők leginkább a likviditási nehézségek áthidalására alkalmas folyószámlahiteleket keresték, de népszerű volt a szabad felhasználású forgóeszközhitel is.

Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank mikro- és kisvállalkozási területének vezetője a közlemény szerint kiemelte: a legtöbb kisvállalkozás továbbra is elsősorban az átmeneti fizetési problémák megoldására keres folyószámla- és forgóeszközhiteleket.

A hitelintézet szakértői arra számítanak, hogy a megújult program keretében 2022-höz hasonlóan elsősorban a folyószámla- és forgóeszközhiteleket keresik majd a cégvezetők – hívta fel a figyelmet közleményében az OTP Bank.

Forrás: MTI

A nyitókép illusztráció.

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek