A szlovák vonatokon keresték a vírust a tudósok, de nem találtak semmit

A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) tudósai áprilisban és május elején az új típusú koronavírus után kutattak a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) vonatain, a jegypénztárakban és a várótermekben. 187 mintát vettek, de vírust egyikben sem találtak – jelentették be a csütörtöki sajtótájékoztatón a vasút és a Szlovák Tudományos Akadémia Biomedikai Központjának (BMC) képviselői.

A mintagyűjtést a tudományos akadémia munkatársai végezték a vonatokban és a többi helyiségben. Vizsgálták a személyzet, a mozdonyvezetők által használt helyiségeket, az üléseket, a felületeket, mintát vettek az utazás előtt és után is.

„A mintákat a szállítás során hűtőben tartottuk, és 24 órán belül elemeztük, a betegséget okozó COVID-19 vírust kerestük” – mondta Vladimír Zelník, a Szlovák Tudományos Akadémia biotechnológiai laboratóriumának vezetője.

„Drámaian csökkent az utasok száma az elmúlt 14 hónapban, de a múlt hónapban fokozatosan visszatért a megszokott helyzet. Nemzetközi járatokat indítunk, például a Splitbe, az üdülővárosba, és járnak a népszerű IC-vonatok is. Gyakrabban takarítjuk a vonatokat, és minden szerelvényen ózonos, hetente kétszer pedig polimeres fertőtlenítést végzünk, aminek hatása 6-7 napon át tart” – mondta Koreň. Hozzátette, hogy a kocsikat, a mellékhelyiségeket, a felületeket etanol- és klóralapú szerekkel fertőtlenítik. A légkondicionálót naponta ellenőrzik. Legalább 24 óránként teljesen kitakarítják a kocsikat.

Zelník megjegyezte, bár a begyűjtött mintákban nem azonosították a vírust, ez nem jelenti azt, hogy nem utazott fertőzött személy a kocsiban. „Megerősíthetjük azonban, hogy a vírus nem marad meg az általunk vizsgált felületeken, például az üléseken, a szemétkosarakon, a gyakran használt gombokon, a kapaszkodókon és a fogantyúkon.” – mondta Zelník. Emlékeztetett arra, hogy továbbra is be kell tartani a szigorú higiénia szabályokat, és a vonaton reszpirátort kell viselni.

Kövessen minket: Facebook

V4 Panoráma | Pannon Hírnök

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek