A szlovákiai emberek több mint fele megbuktatná Matovičékat?

Egy előrehozott választásokról szóló referendum kiírása mellett áll a Focus felmérése szerint a megkérdezettek 53,5%-a.

39,9%-uk foglal állást ezzel szemben, 6,6% pedig nem tudott válaszolni a Markíza televízió által megrendelt közvélemény-kutatásban feltett kérdésre.

Értelemszerűen az ellenzéki pártok körében nagyobb közkedveltségnek örvend ez a téma, a Hlas-SD szimpatizánsai közt például 89,2% szeretne népszavazást kiírni az előrehozott választások érdekében. Megközelítőleg ilyen magas ennek az ötletnek a támogatottsága az ĽSNS (87,8%) és a Smer-SD (82,3%) választói körében is.

Ennél meglepőbb, hogy némely koalíciós párt szimpatizánsai közül is meglehetősen sokan hajlanak ebben a témában a referendumra. Az SaS esetében ez az arány 37,9% – ugye Richard Sulík pártja az, amely a legtöbb témában szembenáll az Igor Matovič vezette OĽaNO-val. A második legerősebb kormánypárt, a Boris Kollár által alapított Sme rodina viszont kevésbé, szavazóinak több mint harmada (38,5%) mégis inkább előrehozott választást célzó referendumot szeretne.

A Za ľudí párt esetében 20,4%-os ez az arány, és az alacsony arány talán azzal is magyarázható, hogy az utóbbi hónapok felméréseiben az Andrej Kiska által alapított, de az exelnök háttérbe vonulása után Veronika Remišová által vezetett párt éppen a parlamenti küszöb alatt teljesít.

Az OĽaNO szimpatizánsai körében nem túl népszerű a referendum kérdése, mindössze 6,3% foglal állást mellette.

Forrás: TASR, parameter.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek