A születési év, a nem és a felnevelt gyerekek száma határozza majd meg a nyugdíjba vonulás idejét Szlovákiában

A maximális nyugdíjkorhatár alkotmánytörvénybe foglalása miatt eltörlik azt a rendszert, amely egy automata segítségével határozta meg a nyugdíjba vonulás idejét.

A nyugdíjba vonulás évét ezentúl egy táblázatból lehet megtudni, amely a szociális biztosításról szóló törvénymódosítás részét fogja képezni. Az időpont megállapításához a felnevelt gyermekek számát is figyelembe veszik. Felnevelt gyermek saját, örökbefogadott vagy nevelőszülők gondjaira bízott gyermek is lehet. A biztosított személynek legalább tíz évig kell nevelnie a gyermeket, amíg az nem felnőtt korú, vagy pedig legalább öt évig, ha a gyermeket nyolc éves kora után vette gondozásba. Az az időszak is számít, amikor a szülő az esetleges rossz egészségi állapota miatt nem tudta gondozni a gyermekét, vagy ha a gyermeket egészségügyi intézmény gondjaira kellett bízni. Egyetlen gyermek felnevelésének a feltételeit egyszerre két biztosított is teljesítheti. Egyazon gyermek esetében ugyanazt az időszakot azonban csak az egyik biztosított számára lehet beszámítani, elsősorban a nőnek. A férfiaknál ugyanakkor figyelembe veszik a különleges élethelyzeteket, mint például az anya elhalálozását.

A parlament Szociális Bizottsága elfogadta Ľubomír Vážny törvénymódosító javaslatát. Újabban eltörlik azt a rendszert, amely a nyugdíjkorhatár megállapításánál a születéskor várható élettartamból indult ki a Statisztikai Hivatal által évente közölt adatok alapján – ez az ún. nyugdíjautomata.

Például egy 1958-ban született nő nyugdíjba vonulásának ideje 62 év és 8 hónap. Egy felnevelt gyermek esetében ez a korhatár 62 év és 7 hónapra csökken. Öt vagy több felnevelt gyermek esetében az illető 59 évesen mehet nyugdíjba. Az 1966-ban és ennél később született nők esetében a nyugdíjkorhatár 64 év. Egy felnevelt gyermek esetében a biztosított 63 év és 6 hónap után mehet nyugdíjba, öt vagy több felnevelt gyermek esetében 62 év és hat hónap után.

Forrás: ma7.sk

Fotó: Pixabay


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek