A szuperhősök lezúzták Harry Pottert is

Az Amerika kapitány: A tél katonája múlt pénteki bemutatása óta már több mint 100 millió dollárt söpört be az amerikai mozikban, és ezzel a Marvel-sorozat az USA-ban minden idők legsikeresebb franchise-ává vált. Eddig kilenc Marvel-filmet mutattak be, a Vasember-t, A hihetetlen Hulk-ot, a Vasember 2-t, a Thor-t, az Amerika kapitány: Az első bosszúálló-t, a Bosszúállók-at, a Vasember 3-at, a Thor: Sötét világ-ot és most az új Amerika kapitány-t, amelyek összesen 2 milliárd 463 millió dollárt termeltek az Egyesült Államokban. Ezzel a Marvel maga mögé utasította a Warner Bros. tulajdonában álló Harry Potter-franchise-t, amely eddig 2 milliárd 390 millió dollárral vezetett.

Bosszúállók

Forrás: Fórum Hungarymiddle

A Slashfilm blog szerzője felhívja rá a figyelmet, hogy ezekről az eredményekről azért érdemes tudni, hogy ha nemcsak az USA-t nézzük, hanem az összes országot, akkor továbbra is erősen a Harry Potter-franchise vezet, illetve, hogy ha az inflációt is belekalkulálnánk, akkor olyan régebbi franchise-ok is versenybe kerülhetnének, mint a James Bond vagy a Star Wars. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Marvel még csak most kezd beindulni: mint nemrég megírtuk, már megvan a tervük egészen 2028-ig, és ezentúl akár évi öt filmmel is előrukkolhatnak.

A tíz legsikeresebb film-franchise az USA-ban (milliárd dollárban):

1. Marvel $2,463
2. Harry Potter $2,390
3. Star Wars $1,918
4. James Bond $1,913
5. Batman $1,898
6. A Gyűrűk Ura $1,622
7. Shrek $1,420
8. Pókember $1,376
9. Alkonyat $1,364 
10. A Karib-tenger kalózai $1,279


Hasonló cikkek