Nagy erőkkel folyik a vetés Zala megyében

A tavaszi árpa és a búza, valamint a zab csaknem felét elvetették Zala megyében. A szántóföldeken folyamatosan dolgoznak a gazdák, jelenleg a tavaszi kalászosok vetése és a talajelőkészítés zajlik – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke szerdán.

A tervek szerint a megyében 1940 hektáron tavaszi árpát, 840 hektáron tavaszi búzát vetnek. A szója vetésterülete meghaladja 9 ezer hektárt, 2600 hektáron pedig lucernát, kölest, pohánkát, olajtököt, kisebb területen pedig cukorrépát, burgonyát, zabot, borsót termelnek majd – ismertette Sabján Krisztián. A kukoricát (26 150 hektáron), valamint a napraforgót (11 650 hektáron) – a talaj hőmérsékletétől függően – várhatóan április első napjaiban kezdik vetni – jelezte a NAK megyei elnöke.

Hozzátette: ha tartós lesz a csapadékhiány, akkor a tavaszi gabonafélék helyett a késő tavaszi kultúrákat választják: kukorica helyett inkább szóját vagy napraforgót vetnek majd.     A tavaszi talajelőkészítést és a vetést sokan direktvetőgéppel oldják meg: a vetőmag talajelőkészítés nélkül kerülhet a földbe.     A szárazság kedvezőtlen hatása már az őszi vetésű kalászosokon és repcén is látható, bár az állomány viszonylag jól bírta a telet, és erős fagyok sem károsították a növényt.

Ősszel 28 310 hektáron őszi búzát, 4860 hektáron őszi árpát, 340 hektáron rozst, 1330 hektáron pedig tritkálét vetettek. A repce vetésterülete 14 380 hektár.     A megyében elvégezték az első tavaszi fejtrágyázásokat. A műtrágya hatása látszik is a vetéseken, kizöldültek, és a hideg időjárás ellenére növekedésnek indultak, főként azokon a táblákon, amelyeken folyékony műtrágyát használtak.     A repcék fejtrágyázása is befejeződött, de a napközbeni felmelegedések hatására már a kártevők is megjelentek. A védekezést megnehezíti, hogy a trágyázott területeken a hajnali erős fagyok miatt károsodhat az állomány.

Ha tetszettek a tudósítások a hírcikkek, kérjük támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Hasonló cikkek