A természet ölelése: Szemán Viktor kiállítása

Fotókiállítás nyílt A természet ölelése címmel Szemán Viktor fotóiból a felvidéki Debrődön. A leginkább villámfotóiról ismert fényképész nemrég sikeresen szerepelt a Nemzetpolitikai Államtitkárság Magyar szemmel című fotópályázatának közönségszavazásán.

A kiállítást Gergely Papp Adrianna, Debrőd polgármestere nyitotta meg, aki úgy fogalmazott, nem kellett sokat gondolkodni a tárlat címén, hisz a képek magukért beszélnek. A kiállított képek egy-két kivétellel mind Debrődön készültek.

Szemán Viktor a kassai Márai Sándor Gimnáziumban érettségizett, majd a komáromi Selye János Egyetemen szerzett tanári oklevelet matematika-informatika szakon, jelenleg a Szepsi Alapiskola tanára. Fényképezéssel 2008 óta foglalkozik, szeretettel fotózza a természetet, a természeti jelenségeket, azon belül is a villámokat.

Különböző fotós versenyeken nyert már díjakat, legutóbb a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Magyar szemmel című fotópályázat közönségszavazásán ért el sikert, bekerült azok közé, akiknek fényképeit kiállították 2021. június 4-én, a Nemzeti összetartozás napján a budapesti Összetartozás Emlékhelyénél.

A fotós elmondta, 2007-ben kezdett meteorológiai méréseket végezni, majd elkezdett foglalkozni a felhők tanulmányozásával, ekkor szerzett be egy fényképezőgépet, hogy meg tudja örökíteni a felhőket, hogy később megállapíthassa, milyen típusút látott. Az első villámfotóját 2009-ben készítette, pontosabban ugyanazon a délutánon két villámot is sikerült lencsevégre kapnia, ami fellelkesítette. Újabban asztrotájképeket is készít. A villámképek mellett az esti égboltot próbálom minél szebben elkapni. A kiállított képek között vannak asztrotájképek is, az egyiken például a NEOWISE üstökös látható. Most jönnek a Perseidák, arra készülök, hogy a meteorraj minél több hullócsillagát elkapjam” – mondta Szemán Viktor.

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: ma7.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek