A Tesco szervezeti átalakításokra készül, elbocsátások is lesznek

Szervezeti átalakítások előtt áll a Tesco, új munkakörök jönnek létre, egyesek pedig megszűnhetnek, a vállalat azonban arra törekszik, hogy az érintett munkavállalóinak a cégen belül találjon új munkakört, és a lehető legkevesebb dolgozót kelljen elbocsátani

– közölte Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-vel.

A tervezett átalakításokról a Tesco csütörtökön tájékoztatja munkavállalóit – tette hozzá.

A Magyar Idők című napilap csütörtöki számában azt írta, hogy napokon belül csoportos létszámleépítést jelenthet be a magyarországi Tesco, miután az anyavállalat utasítására Magyarországon is egyszerűsítik a vezetői szinteket a munkakörök összevonásával.

A Nagy-Britanniában múlt héten bejelentett átalakítások – amelyek a globális hipermarketlánc költségcsökkentő törekvéseit támogatják – a leányvállalatokat is érintik, így például a Tesco Europa csoport részeként a magyarországi Tescókban is munkakörök szűnnek meg.

Azonban nem csupán a hipermarketekben lévő ügyfélszolgálatok átalakítása következik, amely százas nagyságrendben érinti a közel 18 ezer fős dolgozói állományt a cégnél, hanem több feladatot is átalakítanak.

Vélemény, hozzászólás?