A Tóték Miskolcon is nagy sikert aratott

Pénteken Miskolcra érkezett a kárpátaljai Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház emblematikus előadása, amit vastapssal díjazott a közönség a miskolci Kamaraszínházban.

A most 30 éves beregszászi társulat először 2004-ben mutatta be Örkény István népszerű tragikomédiáját. Már akkor kitörő lelkesedéssel fogadták a nézők, az eltelt évek folyamán lett a teátrum egyik legsikeresebb produkciója a Tóték. Örkény a „kiszolgáltatottak tragikomédiájának” tartotta drámáját, Vidnyánszky Attila rendező pedig úgy fogalmazott: a nagy művek, klasszikusok sajátossága, hogy az a viszonyrendszer, amit a darab felvázol, átültethető a mába. Korunk problémái nagyrészt ugyanazok, mint a Tóték keletkezésének idején voltak, és azért annyira aktuális, mert Örkény alapkérdéseket boncolgat.

Noha a beregszásziak a mű átiratát játsszák, az alaptörténet megmaradt. A háború tombolása közepette az idilli Mátraszentannán élő Tót családhoz beállít az orosz fronton harcoló fiuk parancsnoka. Az őrnagy idegrendszerét megtépázták a harctéri hónapok, ezért Tótéknál tölti kéthetes szabadságát Mivel nem szereti a tétlenkedést, dobozolásra kényszeríti vendéglátóit. Tóték – abban a reményben, hogy fiuk az őrnagy jóindulatának köszönhetően kedvezményekben részesül a fronton – éjjel-nappal dobozolnak. Lelkesedésük azonban egyre fogy, végül megölik az őrnagyot. A cselekmény abszurditását az adja, hogy a falu postása nem kézbesíti a rossz hírt közlő leveleket, így Tóték sem szereznek tudomást fiuk haláláról. Áldozatuk éppoly hiábavaló, mint a gyilkosság.

Tóték és az őrnagy: (b-j) Szűcs Nelli, Tóth László, Polyák Anita, Trill Zsolt (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Vidnyánszky Attila rendezése nem egy valamikori háborúról, vagy általában a háborúról szól, hanem konkrétan a második világháborút idézi meg, persze Örkény szellemében. Felsejlik a Don-kanyarban 1943. januárjában megsemmisült 2. magyar hadsereg tragédiája, de különös áthallás fedezhető fel a produkció és a napjainkban zajló orosz-ukrán háború között. 2022. február 24. nagy változást hozott a beregszászi társulat életében. A hadiállapot miatt nehéz helyzetbe került a színház, mivel a megszokott játszóhelyen nem tudnak előadásokat tartani. A háború kitörése óta a színészek jórészt Budapesten vannak; játszanak a Nemzetiben, és számos vidéki városban. Felléptek már Győrben, Kaposváron, Székesfehérváron, Dunakesziben, Miskolcon, most következik Zalaegerszeg és Debrecen, de más helyszínekkel is egyeztetnek. Nem csak a Tótékat adják elő, hanem egy új darabba is belekezdtek: Vidnyánszky Attila vezetésével készül a Helység kalapácsa, aminek május 18-án lesz a bemutatója Pesten, a Nemzeti Színház Kaszás Attila termében.

A Miskolcon látott Tóték előadás főbb szereplői voltak: Trill Zsolt (őrnagy), Tóth László (Tót), Szűcs Nelli (Tótné), Polyák Anita (Ágika), Rácz József (postás), Sőtér István (Tomaji plébános), Ferenci Attila (Cipriáni professzor), Fornosi D. Júlia (Gizi Gézáné). A produkció díszletét Olekszandr Bilozub, jelmezeit V. Csolti Klára tervezte.

A Miskolci Nemzeti Színház a pénteki előadás teljes bevételét felajánlotta a kárpátaljai magyar társulat számára.

(Kiemelt kép: Eöri Szabó Zsolt fotója)

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek