A tűzszünet ellenére ismét zavargások voltak a Gázai övezet határánál

Ezen a pénteken is kiújultak az előző éjszaka bejelentett tűzszünet ellenére a zavargások a Gázai övezet határánál, ahol a palesztin egészségügyi minisztérium jelentése szerint izraeli tűzben életét vesztette két palesztin és közel kétszázötvenen megsebesültek

– jelentette a helyi média pénteken.

Két palesztin, köztük egy felcser vesztette életét a határ menti erőszakos tüntetéseken, melyek ellen fellépve az izraeli hadsereg ágyútüzet nyitott a Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász szervezet két katonai állására északon, illetve a déli részeken, válaszul a katonák felé dobott kézigránátokra.

A mintegy kilencezer palesztin tüntető ismét öt ponton vonult az izraeli határhoz, ahol Molotov-koktélokat és köveket dobáltak a határ túloldalán állomásozó izraeli katonák felé, gumiabroncsokat égettek, és megpróbáltak áttörni a határkerítésen, amit a katonák megakadályoztak.

Az izraeli tízes kereskedelmi televízió péntek esti híradója szerint tavasz óta immáron ötödször született egyiptomi közvetítéssel fegyverszünet, de ezeket a megállapodásokat az egyiptomiak csak a Hamász vezetőivel hozzák létre, s Izrael nem részese azoknak, noha vállalja, hogy ha a palesztinok felhagynak a harcokkal, akkor szintén beszünteti a tüzet.

A tévé arab szakértője szerint a “tűzszünet” kifejezés helyett inkább a “visszavonulás” szót kell használni ezekre az egyezményekre eredeti arab megnevezésük alapján, mert a tűzszünethez képest is csak jóval időlegesebb békés időszakot jeleznek.

A tévé katonai és politikai szakértői szerint az elmúlt hónapok eseményei alapján egyértelmű, hogy Izraelnek megszűnt a négy évvel ezelőtti Erős szikla hadművelet után létrejött katonai elrettentő ereje Gázával szemben, és csak idő kérdése egy újabb jelentős hadművelet megindítása a Gázai szélsőséges iszlamisták ellen.

Izraelben pénteken az ország középső, központi részére is Vaskupola légvédelmi egységeket telepítettek, számítva arra, hogy Gázából ismét rakétasorozatot lőnek ki, miután csütörtökön már a Gázától mintegy negyvenöt kilométerre lévő Beér-Seva várost is lőtték Grad rakétával a palesztin övezetből.

 


Hasonló cikkek