A város és a fejedelmek „közszolgája”

A késő középkori, észak-itáliai városállamok közül Firenze volt az, amely bankházainak és művészetpártoló polgárságának köszönhetően máig tartó hatásával lenyűgözi az odalátogatókat. Ha Firenze, akkor kivétel nélkül a szépet a művészeteket szeretőknek elsősorban a csodálatos alkotások és alkotóik neve, mint Sandro Botticelli, Michelangelo Buonarotti, Benvenuto Cellini, Filippo Brunelleschi, Leonardo da Vinci jut az odalátogató eszébe. Politikával, történettudománnyal foglalkozóknak inkább Niccolo Machiacelli magaslik ki a firenzei hírességek Pantheonjából.

Az óriási kultúrkincsek mellett a késő reneszánsz politikai gondolkodói közül Machiavelli munkássága maradt fenn tartósan az idők során. Az utókor által csodált vagy éppen megvetett Machiavelli élete együtt változott elsősorban a firenzei politika alakulásával.

A fejedelem szerzője a reneszánsz korszakának utolsó időszakában élt, amikor Itáliát az egymással vetélkedő fejedelemségek harcai jellemezték. A korábbi kétszáz önálló városállam többsége a XV. század második felére elveszítette a függetlenségét. A még megmaradt, utolsó óráikat élő városállamokon kívül korábban is erősebb hatalmi centrumok maradtak életképesek, mint Velence, Milánó, Firenze és az Egyházi Állam.  Egy részük rendelkezett köztársasági alkotmánnyal, a többségük viszont inkább monarchikus berendezkedésű volt, örökletes vagy választott uralkodóval. Az egymás ellen hadakozó erőcentrumokban bekövetkező politikai változásokon keresztül lehet látni Machiavelli korának viszonyait, amely kitűnő táptalajt adott a diplomatának ahhoz, hogy tapasztalatait megírja.

Niccolo Machiavelli 1469-ben született Firenzében.  A humanista közegben felnövekvő és a művészi hajlamai ellenére a neves magántanítók és a Studia Fiorentina által pallérozott elméjű fiatalember 1498-ban ismeretlenül huszonkilenc évesen komoly hivatalt kapott. A Firenzei Köztársaság második kancellárja lett. A humanista nevelés és az iskolázottság magas foka mellett feltétel volt az is, hogy a köztársaság vezető tisztségviselői mind humanisták legyenek, publikáljanak. Családja ugyan nem volt gazdag, de az ügyvéd apa szoros kapcsolatokat ápolt a város humanista köreivel. Édesapja naplója alapján kiderül, hogy az ifjú Niccolo sok olyan fontos és klasszikus művet tanulmányozott, amelyeken a humán tudományok reneszánsz koncepciója alapult. Többek között Cicero Filippikáit, az Oratorét és a De officist. Majd édesapja megszerzi neki Livius történeti munkáját, amely alapján negyven év múlva fia megírja a Beszélgetéseket.

Az egyetemen Marcello Adrianitól is tanult, aki első kancellári kinevezését követően sem feledkezett meg tanítványa tehetségéről. A Savonarola vezette kormányzat 1498-as bukása után közbenjárhatott Machiavelli érdekében.

Első diplomáciai küldetése a francia udvarba szólította 1500 nyarán. Küldetésének oka, a pisai helyzet volt.  A pisaiak négy éve elszakadtak Firenzétől és sikeresen védték ki a volt uraik és azok segítségére siető franciák támadásait. A kudarc oka részben az volt, hogy a firenzeiek által toborzott csapatok feladták a küzdelmet, a legénység dezertált. A kezdő diplomatának az volt a feladata, hogy elhitesse a francia vezetéssel, hogy a kudarc oka a francia parancsnok gyávasága és tisztességtelen viselkedése volt. Machiavelli kudarcot vallott, mert rájött, hogy XII. Lajost (1498-1515), nem érdeklik a firenzeiek érvei. Inkább arra volt kíváncsi, hogy a jövőben milyen segítséget adhat terveihez Firenze, amelynek vezetésével nem volt megelégedve. A firenzei diplomata, aki fél évet töltött el az francia udvarban azt az egyik tanulságot vonta le, hogy városa kormányzatának, magának az államgépezetnek milyen hibái vannak a modern monarchiákhoz, jelen esetben a francia vezetéshez képest. A másik tapasztalat pedig az volt számára, hogy a franciák és más nagyhatalmak csak azokat becsülik meg, akik modern ütőképes hadsereggel és tele kincstárral rendelkeznek. Ráadásul sikertelenül próbálta elhitetni az uralkodóval, hogy egy erős Firenze milyen biztonságot jelentene a király itáliai birtokaira nézve. Hibának tartotta azt is, hogy a firenzei vezetés határozatlansága, időhúzása csak rontotta városa esélyeit a tárgyalásokon. Későbbi munkáiban visszaköszöntek kezdeti tapasztalatai hogy szükség van a merész és gyors cselekvésre a háborúban és a politikában egyaránt. A francia udvarban látnia kellett még azt is, hogy más itáliai városállamok követei az érdekeiknek fontos tisztviselőket és kegyenceket megvesztegetik, mert anélkül eredménytelen lenne az érdekképviselet. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy Franciaország, Németország és Spanyolország árnyékában az itáliai városállamoknak leáldozott.

Mégis jól végződött követjárása. Rajta kívül álló okok miatt a király szavatolta Firenze jövőbeni védelmét, a firenzeiek pedig fizetettek a Pisa elleni háborúban résztvevő francia és svájci katonai segítségért. Hazatérése után családi ügyek vártak rá és a pozícióját is meg kellett erősítenie. Rövidesen udvarolni kezdett Marietta Corsininek, akit 1501 őszén el is vett feleségül. Házasságuk során hat gyermeket szült férjének.

A következő nagy politikai és diplomáciai tapasztalatszerzést Machiavelli számára Cesare Borgia jelentette, akit apja VI. Sándor pápa (1492-1503) Romagna hercegévé tett. A háborúzni szerető herceg Firenze szabadságát is veszélyeztette. Machiavelli néhányszor találkozott is vele és közelről tudott véleményt alkotni a pápai hadvezér képességeiről, aki apjával együtt “családi hatalmat”alapozott meg.

A firenzei diplomata szerint Cesare Borgia vakmerőségét szerencse kísérte. Bukását pedig előre látta annak túlzott önbizalma miatt.  A csatatereken és az intrikák, cselszövések területén sikereket elérő Borgia elkövette azt a hibát, hogy az általa megsértett ellenséget, Roverét, aki pápaként a II. Gyula nevet vette fel, támogatta a pápai trón megszerzésében. Machiavelli így ír erről:

“… És aki azt hinné, hogy a nagy emberekkel az új kedvezések elfeledtetik a régi sérelmeket, téved. Tévedett a herceg ebben a választásban, s ez végső romlásának az oka. …”

Az új pápával is sokat foglalkozik követi jelentéseiben és későbbi műveiben is. II. Gyula (1503-1513), legalább akkora cselszövő volt, mint halálos ellenfelei a Borgiák, több audiencián is fogadta a firenzei diplomatát, akinek későbbi küldetésein sikerült behatóan tanulmányoznia a pápa jellemét és vezetői képességét. II. Gyula nem törekedett másra, mint hogy az pápai hatalmat Romagnán túlra kiterjessze. A lelkében inkább katona egyházfő sikeresen, a kívülállók számára boszorkányos gyorsasággal hódított, foglalta el Perugiát és Bolognát. Az alapos firenzei szerint Gyula merészségének a pápai szentségen kívül van más alapja is. A legelképesztőbb vállalkozásai azért sikerültek II. Gyulának, mert „az idők és a körülmények ezzel az eljárásával annyira összhangban voltak”, hogy minden úgy történt, ahogy azt ő akarta. Machiavelli azonban azt a következtetést vonja le megfigyeléseiből, hogy ha a körülmények óvatosságot igényeltek volna, akkor II. Gyula nem tudott volna szakítani azokkal a szokásaival, amelyekre a természete ösztökélte őt.

Machiavelli találkozott I Miksával (1508-1519), a Német-Római Birodalom Császárával, akinél az uralkodásra való alkalmatlanságot látta. A fejedelem című munkájában Miksa példájával utalt arra, hogy miként kell bánni a tanácsosokkal.

„… Az olyan fejedelemnek, aki természettől fogva nem bölcs, hiába adnak jó tanácsot, hacsak véletlenül nem bízza magát olyasvalakire, aki mindenkor vezetni tudja, mint felette bölcs ember. Ilyen esetben jó hatás alá kerülhet, de ez nem tart sokáig, mert ez a tanácsos hamarosan megfosztaná hatalmától. … Akárhonnan jöjjenek is a fejedelem bölcsességéből kell a jó tanácsoknak fakadniuk és nem a fejedelem bölcsességének a jó tanácsokból…”

Ez az időszak volt Machiavelli diplomáciai pályájának az a szakasza, amikor közelről tanulmányozhatta a kormányzás korabeli művészetét. Az uralkodói udvarokból küldött jelentései szolgálhatták az alapot a Beszélgetések és A fejedelem című munkáihoz.

Egy pályafutás vége és A fejedelem megírásának körülményei

II. Gyula pápa 1512-ben a spanyolok segítségét kérte a franciák ellen. Firenzei Köztársaságnak és Machiavellinek ez a bukását jelentette, a Medicieknek pedig a visszatérést. A sikeres diplomatát elbocsátották kancelláriai állásából 1512. november 7-én, majd a következő év februárjában tévedésből megvádolták, hogy részt vett egy a Mediciek ellen irányuló összeesküvésben. Börtönbe zárták, ahol kínzás várt rá, majd pénzbírság és börtönbüntetés.

1513-ra a Mediciek soha nem látott hatalomra tettek szert. Nemcsak Firenzébe tértek vissza, hanem II. Gyula halála után egy Medici került a pápai székbe X. Leó (1515-1521) néven. Machiavelli a pápai amnesztiának köszönhetően kiszabadult és vidékre távozott. Szerette volna továbbfolytatni tevékenyégét a Mediciek szolgálatában. Ekkor írta meg A fejedelem című kis kötetét nem titkolva azzal a szándékkal, hogy értekezéseivel személyére vonja a város urainak figyelmét. A kötet XX. fejezetében kihangsúlyozza:

… Egyes fejedelmek, különösen az újak, megbízhatóbbaknak és hasznosabbaknak tartották azokat az embereket, akikre uralkodásuk kezdetén gyanakodtak, mint azokat, akikben eleinte megbíztak. …”

Machiavelli politikai látásmódja A fejedelem című műve alapján

A fejedelem megírásával, a Medicieknek akart segíteni. Legalábbis az olvasók számára ez jön le először. Ismerve pályafutását, óhatatlanul előjön az az érzés, hogy öncélú volt a mű megírása, mivel az eddigi tapasztalatokat akarta átadni publikáció formájában, azzal a reménnyel, hogy a jövőben képességeit a Mediciek szolgálatába szerette volna állítani.  A mű a Királytükör formára hasonlít, mivel a fejedelemségek típusainak ismertetését és „megszerzésükhöz és megtartásukhoz”szükséges módszereket tartalmazza. Leírta az uralom eszméjét és leszögezte, hogy minden uralom vagy köztársaság, vagy egyeduralom. Majd közölte, hogy csak az egyeduralmakkal kíván foglalkozni. Rámutatott, hogy kétfajta egyeduralom létezik, az egyik az örökletes, a másik az új keletű. Az új keletűeknél utalt arra, hogy irtsa ki a régebben hatalmon lévő uralkodóházat, és akkor gond nélkül uralkodhat újonnan szerzett népe és területe felett. Az ilyen és ehhez hasonló “tanácsok” miatt megoszlik vélemény Machiavellivel kapcsolatosan. Csodálkozhatunk-e azon, hogy ilyen instrukciókat ad, amikor közvetlen közelről tapasztalhatta követjárásai során a fejedelmi udvarokban mindazokat a mesteri cselszövéseket, praktikákat, amelyeket a vetélytársak félreállítása, megöletése, hatalmuk gyengítése érdekében pazar lakomákon, burjánzó kertek mélyén, tárgyalóasztaloknál tapasztalt, reneszánsz pompával a háttérben. Nem arról van szó, hogy a politikai gyilkosságok és különféle cselszövések, ármánykodások erre a kora vonatkozhatnak, hiszen mindig is mindenhol, a mai időket is beleértve folytatódik a titkos politikának a sötét oldala.

Visszatérve Machiavelli gondolataira az új keletű egyeduralommal kapcsolatban, összegzésképp egy tanács tőle:

„az új keletű egyeduralmakat az ember vagy a saját fegyverei és virtuja révén, vagy mások erején és a szerencsén keresztül szerzi és tartja meg”

Mediciek ekkor kerültek vissza a hatalomba Firenzében, nagy szerencsével és idegen, spanyol  támogatással. Ennek egy teljes fejezetet is szán Az idegen fegyveres segítséggel vagy jó szerencsével meghódított fejedelemségekről címen. Itt azt írja, hogy a szerencsével szerzett hatalmat könnyebb megszerezni, mint megtartani. Fontosnak tartja azt, hogy aki a hatalomba kerül, rendelkezzen olyan uralkodói képességekkel, amelyekkel uralmát meg is tudja tartani. Gyakorlati példaként, már az említett Cesare Borgia herceg példáját hozza fel, és részletesen elemzi cselekedeteit, az egymással folytatott beszélgetésekre is utal.

Más szempontokból is próbálja vizsgálni – több fejezeten keresztül – a fejedelemségek erejét és szerinte itt az a döntő kérdés, hogy van-e a fejedelemségnek annyi ereje, hogy önállóan képes-e megvédeni önmagát, segítség nélkül. A fejedelmeket aktivitásra ösztönzi, és figyelmeztet, hogy inkább a saját embereikben bíznak meg, elvetve a zsoldos hadak alkalmazását és a külföldi segélyhadakat, amelyek könnyen egy másik fejedelem érdekeit is képviselhetik. Ideálisnak a saját hadsereget tartja és a fejedelemnek mindenféleképp létre kell hoznia, hatalmának megőrzése érdekében.

Szerinte a fejedelemnek értenie kell a hadművészethez, mert csak ezzel tud megbecsülést szerezni a hadserege előtt. A fejedelemnek nem lehet más célja, mint a háború.

Megtudhatjuk a továbbiakban azt is, hogy vajon mi a jobb a fejedelemnek, ha szeretik vagy félnek tőle. Ha választani kell, akkor inkább féljék a fejedelmet. Vagyis a jó fejedelem ismérve a kegyetlenség. A hűség és a szavahihetőség tekintetében oda lyukad ki, hogy a hatalom megtartása érdekében bármilyen eszköz alkalmazható, akár a rosszat is meg kell tennie. Ezen gondolatok, tanácsok alapján azt kell az olvasónak gondolnia, hogy a mű írója elveti a hagyományos humanista erkölcsöt. A szóban forgó fejezet utolsó gondolatai, olyan hideg logikával íródtak, ami a mai napig vitára készteti azokat, akik idealistaként akarják jobbítani a világot és a nekik ellentmondókat, akik kiindulnak az emberi természetből, az egyéni szerepvállalásból, valamint a tömeg természetéből a hasonló helyzetek folytán.

A fejedelem záró részeiben arról ír, hogy Itália fejedelmei miért buktak el sorra.  A fejedelemnek adott tanácsokból és az író szakmai pályafutásának ismeretében a megfelelő hadsereg meglétének hiányáról van szó. Noha Machiavelli nem kapott katonai kiképzést és tisztséget sem viselt, amikor a harcok színterére utazott, mégis belekóstolt a háborúba elég dicséretes módon. 1506-ban ő szervezte meg a firenzeiekből álló hadsereget egy újabb Pisa által történő megalázó vereséget követően.

 A fejedelem végét annak a vágyának szenteli, hogy Firenze új Medici fejedelmét arra buzdítja, hogy Itália felszabadítására saját seregével induljon, amellyel elűzi a barbárokat. Ezekkel a gondolatokkal ajánlja a fejedelem figyelmébe művét Petrarcától idézve:

“Erény  a téboly ellen

fegyverre kap, vívásuk röpke lészen,

mert még az ősi szellem

nem halt ki az olasz szívből egészen”

A fejedelem, az abszolutista elmélet első megnyilvánulása

Az uralkodónak írt tanácsok és intelmek alapján joggal lehet állítani, hogy Machiavelli munkássága, kiváltképp, ha a Fejedelmet vesszük alapul, akkor a politikai gondolkodásban jelentős fordulat történt. Nem a korábbi erényközpontú, humanista felfogást lehet fedezni fel a sorok között, hanem pont annak ellentmondásait leplezi le. Machiavelli realista volt, aki a régi uralmi formákat tanulmányozta és saját tapasztalatai szerint a fejedelem abszolutista vonásait abban összegzi, hogy az alattvalókkal, az ellenségekkel, sőt a sorssal szemben is érvényesítenie kell akaratát, hatalmát sem ezek, sem más nem korlátozhatja. Segítségére volt, hogy útjai során felismerte a központosított állam előnyeit és alapjaként szolgált a később megszülető tanácsokhoz, intelmekhez.

Machiavelli életének és művének egészét tekintve, egyértelmű, hogy Firenze sorsa érdekelte elsősorban. A fejedelem nem hozta el számára azt az elismerést, amire vágyott. Nem kapott hivatalt.

Később ugyan megírta a város politikai harcainak történetét a Medici pápa kérésére, de  Machiavelli híven önmagához, saját véleményét fejezi ki az eseményekről, bizonyítással nem fárasztja magát.

Visszatérő momentum Machiavellinél a nemzeti egység szorgalmazása, mint a válságból való egyik kiút. Mégsem tartja kivitelezhetőnek. Erről tanúskodnak a következő sorok: „Ami a többi olasz egységét illeti, megnevettet: először is, mert nincs olyan egység, amely mindenkinek jó lenne; és ha a vezetők között létre is jönne az egység, az nem elég, mert egy garast sem érnek a seregeik, a spanyolokét, de azoknak a száma nem elegendő; másodsorban hiányzik a rend az egészből…”

Az egység előtérbe állítása nem feltétlenül nemzeti kerethez kötődik, hanem az adott városállamhoz.

Firenzéből és a Mediciekből indul ki a megoldást illetően. Abszolút hatalmat élvező személy és az intézményrendszer, mint a törvények, a hadsereg.

Mellőzése alatt megírta A háború művészete (1521), Beszélgetések és a Firenze története (1520-as évek) műveit.

1527-ben a Medici-kormányzat megbukott Firenzében. Machiavelli újból kormányzati állásban reménykedett, de a város új irányítói félelemmel és gyűlölettel tekintettek rá és mindennemű alkalmazásától eltekintettek. A csalódás és a betegség végül legyűrte. 1527. június 21-én halt meg

A sírján ezt a feliratot olvashatjuk:

„Nincs sírfelirat, mely méltó volna ekkora névhez…”.

Vélemény, hozzászólás?