A vártnál nagyobb mértékű a recesszió hazánkban?

Magyarországon nagyobb lehet a recesszió, mint azt korábban a kormány gondolta. Ezt nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter a Reutersnek.

Varga álláspontja alapján a kormány április végén felül fogja vizsgálni a bruttó nemzeti össztermékre és a költségvetés deficitjére vonatkozó korábbi becsléseit, és emellett kifejtette: a költségvetés előzőleg becsült 3 százalékos hiánya sincs “kőbe vésve.”

A pénzügyminiszter felhívta arra is a figyelmet, hogy ez a 3 százalékos, gazdasági visszaesésre vonatkozó becslés még március második felében készült. Ekkor a kormány még azzal számolt, hogy az év második negyedében megkezdődik a kilábalás a járványból.

Varga azt mondta, hogy az elmúlt hét napban a kiskereskedelmi eladások az erre az időszakra jellemzőeknek csak az 54 százalékát tették ki, így az adóbevételek is jelentősen alacsonyabbak lesznek.

Ha a gazdaság május végére, vagy júniusra vissza tudna térni a normális kerékvágásba, akkor lenne reális a 3 százalékos recesszió – jelezte a pénzügyminiszter, aki ehhez hozzátette: úgy látja, lassabb lesz a visszaállás.

A Reuters által megkérdezett szakértők a GDP 4,5 százalékának megfelelő gazdasági visszaesést jósolnak. Arra a kérdésre, hogy ezt reálisnak látja-e, a pénzügyminiszter azt mondta, hogy ha a járvány tovább fékezi a gazdaságot, és az nem tud újra indulni, akkor igen.


Hasonló cikkek