A vita után elütötte, majd szó nélkül elhajtott

Közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt indult büntetőeljárás egy 40 éves férfi ellen, a Tapolcai Rendőrkapitányság befejezete az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai alapján 2018. augusztus 7-én 8 óra körül egy 40 éves tapolcai férfi Keszthely irányából közlekedett személygépkocsijával Sümeg felé a 84-es számú főúton. Haladása során Balatonederics külterületén közlekedési konfliktusba keveredett egy másik gépjármű vezetőjével, majd vészfékezett az autó előtt és a sofőrt megállásra kényszerítette.

A gyanúsított ezt követően egy rövid szóváltás után úgy indult el járművével, hogy a másik személygépkocsiból kiszálló és gyalogosan tovább közlekedő férfit a visszapillantó tükrével elsodorta, aki a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrök az elkövetőt közúti veszélyeztetés bűntett és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Tapolcai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.


Hasonló cikkek