„A zene olyan, mint egy pszichológus” – Interjú Szandai Mátyás nagybőgőssel

A párizsi út rövid kalandnak indult, végül mégis hosszabb távú tervvé alakult.

Miután számos neves hazai jazzformációban csillogtatta meg tudását, Szandai Mátyás 2011-ben Franciaországba költözött. A zenész nyolc éve él Párizsban családjával, de továbbra is aktívan jelen van a magyarországi jazzszíntéren. Április 16-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatja be első saját szerzeményekből álló albumát a Szandai Mátyás Quartettel.

Dresch Mihály Quartet, Balázs Elemér Group, Oláh Kálmán Szextet, Dés András Trió – csak egy pár név a zenekarok közül, amelyeknek Szandai Mátyás tagja volt. A zenész a magyarországi jazzélet szinte minden neves előadójával dolgozott már együtt, és számos ismert külföldi művésszel (Archie Shepp, Chris Potter, David Murray) is zenélt egy színpadon. Elmondása szerint a legtöbb zenész életében eljön az a pont, amikor saját hangját keresve elindul a zeneszerzés útján. Számára most jött el az idő, hogy meg is mutassa a szerzeményeket.

Európa közel minden országában koncertezett, mielőtt Franciaországba költözött. Miért Párizsra esett a választása?

Korábban még soha nem laktam külföldön, szerettem volna kipróbálni, milyen az élet a komfortzónámon kívül. Párizsban éltek zenészek, akiket már régebbről ismertem, akikkel játszottam Budapesten vagy Franciaországban: közéjük tartozott például Archie Shepp, akitől nagyon sokat tanultam a zenéről és a zenészlétről egyaránt. Mivel koncerteztem már Párizsban, volt rálátásom az itt zajló eseményekre, és kíváncsi voltam, hogy milyen a zenészélet ebben a városban. Klasszikus zenei végzettségem van, de játszom jazzt és népzenét is, a zenére pedig globálisan tekintek: rengeteget tanulok minden műfajból, amit kipróbálhatok, és minden zenésztől, akivel van lehetőségem játszani. Nincsenek receptek, vagy ha vannak, azok bezárják az embert. Engem kinyit, ha új tapasztalatokat szerezhetek, valamint építi a zenei és a személyiségfejlődésem.

Hogy változott meg a városról alkotott képe?

Sok emberben, többek közt bennem is volt egy romantikus nosztalgia: Párizsról mindenkinek egyből a 19. század végi impresszionista festők és zeneszerzők jutnak eszébe. Manapság ez a hangulat már csak nyomokban található meg, nagyon erős viszont a nemzetköziség és a változatosság: a világ különböző pontjairól érkező zenészek gyűlnek össze a városban. Párizs egy igazi találkozási pont, ami utat nyit a párbeszédnek és a tapasztalatszerzésnek. Amikor turistaként jártam Párizsban, megfogott a város pezsgése: leülni egy kávéra, egy jó étteremben megenni egy finom francia ételt, körbenézni a múzeumokban és a történelmi helyszíneken. Pár héttel a kiköltözés után azonban megváltozik a nézőpont, és a város hirtelen „túlélőtereppé” alakul át. Rá kellett jönnöm, hogyan tudok megélni, ugyanakkor folytatni a zenei pályámat is – ez a kezdetekben nagy kihívás volt.

Mi fogta meg annyira a párizsi zenei életben, hogy a nehézségek ellenére úgy döntött, kint marad?

Voltak olyan időszakok, amikor végképp nem maradt pénzünk, és annyit tudtam csak biztosan, hogy az adott hónapban ki tudom fizetni az albérletet. Ilyenkor úgy tűnt, nem tudunk tovább kint maradni a családommal. Az utolsó pillanatban mégis mindig történt valami pozitív, jövőbe mutató esemény: bekerültem egy zenekarba, elhívott egy ismertebb zenész játszani, bejöttek koncertek, amelyek elmozdítottak a mélypontról. Először csak három hónapra terveztem a kintlétet, de utána egyre több koncertfelkéréssel találtak meg – elsősorban ezek miatt döntöttem úgy, hogy maradok. Azóta is próbálom tartani a magyar zenekarokkal a kapcsolatot, amennyire lehetséges, de nem könnyű feladat két országban élni egyszerre.

A teljes cikk ITT olvasható.


Hasonló cikkek