A zene szép, tiszta és igaz legyen – “Őszinte pillanat”

A Szokolay Sándor Alapítvány zeneszerző pályázatot hirdetett fiatalok számára, melyre három korcsoportban nevezhettek hazai és határon túli zeneoktatási intézmények diákjai és felsőfokú zenei képzésben részt vevő hallgatók.

A verseny mottója Szokolay Sándor hitvallása volt: a zene szép, tiszta és igaz legyen. Ennek szellemiségében várták a korosztályonként eltérő időtartamú és előadói apparátusú pályaműveket, amelyeket öt tagból álló szakmai zsűri bírált el.

Ezen a rangos megmérettetésen ért el 3. helyezést korosztályában Stefán Dávid János, a Reményi Ede Zenei AMI Nyékládházi Tagintézményének növendéke Őszi pillanat című kompozíciójával.

Dávid maga talált rá a felhívásra, nagyon megörült neki, remek lehetőséget látott benne, és felkészítő tanárával, Berecki Zitával úgy döntöttek, mindenképpen elindul a versenyen. A pályamű beadását természetesen szorgos felkészülés, lelkes alkotómunka előzte meg, amely meghozta méltó gyümölcsét: Szokolay Orsolyának, a zeneszerző lányának pozitív, segítőkész tájékoztatásai, az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás életre szóló élményt nyújtottak növendéknek, felkészítő pedagógusnak, hozzátartozóknak egyaránt.

A nyertes alkotások bemutatására december 9-én, Budapesten, a Vigadó dísztermében kerül sor a Szokolay emlékhangverseny keretében.

 


Hasonló cikkek