A zenés színház legnagyobb ünnepe – Budavári Palotakoncert

Idén is megrendezik a Budavári Palotakoncertet, ami mostanra egész rendezvénysorozattá nőtte ki magát. A hagyománnyá vált eseményen idén nem csupán az operett, de a néptánc és az opera szerelmeseinek is igazi csemegéket kínálnak.

Az esemény sajtótájékoztatóján Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta, hogy a történelmi és szakrális tereket míves kulturális rendezvényekkel kell megtölteni. A Várnegyed felújítása is ehhez a törekvéshez kapcsolódik, de a kulturális rendezvények a munkálatok alatt sem maradhatnak el. „Fontos, hogy a vásári, értéktelen és az alpári helyett a míves, az ünnepi, a szakrálishoz közelítő és a lelkünket felemelő eseményeknek adjunk teret. Egy ilyen alkalom a Budavári Palotakoncert is” – emelte ki, majd azt is hozzátette, hogy az operett hungarikum, tradicionális műfaj, és fontos, hogy a világ legtávolabbi csücskében is tudjanak arról, hogy az Oroszlános Udvarban operettgálát rendeznek.

A rendezvény ötletgazdája és egyik producere, Nacsa Olivér kiemelte, hogy a Magyar Televízió az elmúlt években felvette a Palotakoncert előadásait, így páratlan archív anyag keletkezett. A Duna Televízió pedig hetedik éve ismét műsorára tűzi a Palotakoncertet augusztus 20-án, és ez nagy reklám a műfajnak, ami mára a zenés színház legnagyobb ünnepévé vált.

A cikk folytatása ITT!


Hasonló cikkek